Megdöbbentő! Egy életre megnyomoríthatja a gyereket az iskolatáska

Forrás: Thinkstock -
iskolatáska iskola egészség gerinc gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos egészségkárosodást is okozhat a gyerekeknek a nehéz iskolatáska - legalábbis ez derült ki egy friss kutatásból, melynek során olyan 11 éves gyerekeket vizsgáltak, akiknek 11 kilós volt az iskolatáskájuk. 

Az amerikai Biotechnológiai Információ Nemzeti Központ még 2010-ben vizsgálta azoknak a 11 éveseknek a gerincét - azon belül is annak a normális görbülettől való elhajlásának mértékét - akiknek 11 kilós volt az iskolatáskájuk. A kutatás során pedig elég megdöbbentő eredmények születtek: a vizsgálat alanyainak 50 százalékánál figyeltek meg egészségtelenül nagy elhajlást.

Forrás: Thinkstock

A gyerekek pedig, akik 18 kilós iskolatáskát hordanak, akár centikkel is alacsonyabbak lehetnek felnőttként. A gyerekkorban történő súlyos terhelés hatására ugyanis a porckorong gyorsabban veszít a víztartalmából. Az Egyesült Államokban egyébként testsúlyuk 25-40 százalékát kell cipelniük a gyerekeknek, Magyarországon ehhez képest az alsó tagozatosoknak testsúlyuk 15-18 százalékát kell vinniük.

Gálvölgyi János: "Az orvos kijelentette, hogy nem játszhatok"http://www.life.hu/drlife/20151203-rosszulleterol-vallott-galvolgyi-janos.htmlAhogyan arról korábban beszámoltunk: Gálvölgyi Jánost nemrég kórházba kellett szállítani, mert rakoncátlankodott a vérnyomása. A színész most elmesélte, mi is történt pontosan. Dr. LifeFotó: Bielik István - OrigoMegdöbbentő! Rákot okozhat a samponhttp://www.life.hu/drlife/20151115-egy-kutatas-szerint-a-sampon-mellrakot-okozhat.htmlMegdöbbentő dologra világított rá egy nemrég elvégzett kutatás: még a hajmosás sem veszélytelen, a samponok használata ugyanis nagy szerepet játszhat a mellrák kialakulásában. Dr. LifeThinkstockKórházba kellett szállítani Karel Gottothttp://www.life.hu/drlife/20151028-korhazba-kellett-szallitani-karel-gott-cseh-enekest.htmlKórházba került a 76 éves cseh táncdalénekes, akit nyáron szívritmuszavarral kezeltek. Karel Gott összes fellépését le kellett mondani, a médiától pedig "emberséget, udvariasságot és tisztességet" kért ebben a nehéz időszakban. Dr. Life--Elképesztő! Hatéves kislányként él tovább egy transznemű férfihttp://www.life.hu/drlife/20151212-stefonknee-wolsch-transznemunek-szuletett-ma-mar-kislanykent-el-a-negyvenhat-eves-ferfi.htmlA 46 éves Sefonknee Wolschtt férfiként született, és 23 évig házas ember volt. Hét gyermeke született, azonban most azt érezte, hogy itt az ideje másként élnie az életét. Dr. LifeOrigoÉleteket követel a digitális zombiság? – Ennyire számít, hogy mennyit lógsz a telefonodonhttp://www.life.hu/drlife/20151209-egyfolytaban-a-telefonon-logunk-kutatas-szerint-a-fiatalokat-es-az-55-korulieket-jobban-erinti.htmlAz utcán sétálva rezeg valami a táskádban, a mobilod az. Kiveszed, és onnantól csak lefele hajtott fejjel nézed, miközben továbbra is mész. A telefonba „temetkezés” leginkább az álmodozó tinédzsereket érinti, de a súlyos sérülések legnagyobb kockázatának az 55 éven felüli nők vannak kitéve – legalábbis egy kutatás szerint. Dr. Life--Sarka Kata és Ada bebizonyíthatták mennyire jó anyukákhttp://www.life.hu/drlife/20151211-kiderult-hogy-ada-szandi-es-sarka-kata-mindenben-megalljak-a-helyuket.htmlLehetetlen nem létezik, minden csupán szervezés kérdése: ezt vallja Szandi, Ada és Sarka Kata is. Játékos feladatok által kiderült, hogyan oldják meg a sztáranyukák a hétköznapi dolgokat és milyen módon menedzselik le a gyerekeik egyik pontból a másikba szállítását ezernyi teendőjük mellett. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.