A tavaly októberben tragikus körülmények között meghalt Liam Payne több mint 24 millió fontos, azaz mintegy 11,4 milliárd forintnyi vagyont hagyott hátra. Az énekes nem rendelkezett végrendelettel, így mindent egyetlen gyereke, a nyolcéves Bear örökölt, de életkora miatt egyelőre nem rendelkezhet a vagyon felett, így a pénzt addig Cheryl Cole – Payne volt élettársa, Bear édesanyja –, valamint Richard Bray zeneipari ügyvéd kezeli. A döntés kapcsán Kate Cassidy is "megszólalt".
Liam Payne volt barátnője, Kate Cassidy először szólalt meg azóta, hogy megtudta, semmit nem kap volt kedvese vagyonából. A lány 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban reagált, miután kiderült a 24 millió font sorsa. A 900 ezres követőtáborral rendelkező influenszer egy képet töltött fel, amelyen a táskája tartalma – egy Starbucks szendvics és műhaj – látható, a következő szöveggel: „Mi van a táskádban??? Az enyémben: Starbucks és @glamseamless.” A bejegyzésre alig egy nappal azután került sor, hogy kiderül, Payne végrendelet nélkül hunyt el.
A haláleset óta nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint Payne összvagyona 28 595 000 fontra rúgott, amelyből az adósságok és költségek levonása után 24 280 000 font maradt. Mivel a zenész nem hagyott végrendeletet, az örökség kezelését volt élettársára, Cheryl Tweedyre (Cole) bízták, aki egyben közös fiuk, Bear édesanyja. A brit öröklési törvények értelmében Payne vagyona nyolcéves fiát illeti, így Kate Cassidy, aki korábban arról nyilatkozott, hogy összeházasodnak, semmilyen részben nem részesül a hagyatékból. Egy jólértesült szerint Payne egyértelműen fiára kívánta hagyni vagyonát: „Liam imádta Beart. Apró vigasz, hogy bár apa nélkül nő fel, Bear soha semmiben nem szenved majd hiányt.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.