Napokon belül kezdődik az új valóságshow a luxusbörtönben, a VV5. Bár a jelentkezők még nem sejtik, de a fél éven keresztül tartó bezártság pszichésen és fizikailag is megerőltető lesz.
Láttuk a VV4-ben Lacit összeomlani és feladni a versenyt, láttuk, ahogy kerülgették majd keresték a szexuális érintkezést a villalakók, ahogy fogytak és híztak, cigarettáztak, depresszióba estek. Minden emberre másképp hat a bezártság, de vannak azért előre megjósolható lelki-egészségügyi hatások, amelyek nagy valószínűséggel elérik a zárt ajtó mögött élő embereket.
A villába költözők csak sejtik, de nem tudják még pontosan, milyen érzés az, amikor zárt ajtók mögött szinte minden pillanatukat kamerák pásztázzák és közvetítik a külvilág felé, amikor nem lehet úgy étkezni, szót vagy mosolyt váltani, üríteni és szexelni, hogy azt ne vesézné ki többszázezer néző. A külvilágban, természetes módon, intim terepnek számító szituációk és jelenségek kirakatba kerülnek. A bezártság megélésének nagyon komoly egészségügyi hatásai lehetnek, amelyeket csak fokozhatja a tudat, hogy "kínjaikat" közvetítik is.
Ebbe az új villába költöznek be a VV5 lakói szeptember 12-től
1. Hétmérföldes hangulat
A hangulati élet a bezártság hatására nagyon széles skálán mozoghat, ám ami valójában megterheli a szervezetet, az az, hogy a széles spektrumon való mozgás nagyon gyorsan megtörténhet. Vagyis rövid időn belül szélsőséges hangulatingadozások következhetnek be, ráadásul, mivel nagy valószínűséggel a társak is hasonló gondokkal küzdhetnek, ez a csoporton belül rendkívüli indulatokat, nagy összecsapásokat eredményezhet.
2. Toleranciaeltolódás
Ehhez kapcsolódóan viszont az indulatok kezelése is nehézségekbe ütközhet, az idegrendszer éberré és hiperérzékennyé válhat, és az egyébként indulatain uralkodni képes ember önmaga számára is nem várt dühvel és erővel csap le a környezetére. Ez szavakban, durva kifejezésekben jelentkezhet, de előfordulhat tárgyak földhöz csapása, dühödt rohangálás, ajtócsapkodás. Mindeközben az indulatain uralkodni képtelen ember belső bizonytalansággal küzd, és nem érti saját, megváltozott viselkedését.
3. Beszűkült tudat
A gyakori konfliktusok hatására a másik emberrel kapcsolatos toleranciaküszöb máshova kerülhet, valamint azok a dolgok, amelyek a külvilágban kezelhetőek, amelyeken kinn mosolyogva túllép a "lakó", a zárt térben óriási problémává nőnek. A bezárt ember gondolatai hosszasan akörül cirkulálnak, és mivel nem lel megoldást, ez újabb, még erősebb feszültséget eredményezhet.
Mit okozhat a hangulati és az indulati élet megváltozása?
Mivel mindezek nagyon komoly stresszel járnak, alapesetben is okozhatnak erőteljes szívdobogást, légzési nehézségeket és migrénes rohamokat, de ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a tartós bezártság egyéb más káros folyamatokat is elindíthat.
4. Étkezési zavarok
A bezárt ember étkezési szokásai megváltoznak: étvágytalanná válhat, esetleg éppen ellenkezőleg, falánk rohamok törnek rá, amelyet ráadásul nem feltétlenül tud kielégíteni akkor, ha a táplálkozás csak megfelelő időben, keretek között és egy elvárt rend szerint történik. Magyarul, hiába szeretné kielégíteni például édesség utáni követelőző vágyát, ha a műsor forgatókönyve szerint akkor arra nincs módja. Ez olyan kínzó feszültséget okozhat, amelyet nem tud kezelni. Amennyiben viszont módja nyílik nagy mennyiségű étel elfogyasztására, akkor meg a túlsúllyal kell megküzdenie a helyzettel nehezen birkózó embereknek. Egy biztos, ha nincs mód egyensúlyt tartani az étkezések során az stressz helyzetet, valamint fizikai tünetként akár jelentős súlycsökkenést vagy súlygyarapodást eredményezhet.
5. Álmatlanság - Tompultság
A tudat, hogy a bezárt lakó alvási szokásairól is felvételek készülnek, hogy az öntudatlan mozgás, ásítás, nyújtózás, a test alvás közbeni érintése, mondjuk egy orr- vagy fenékvakarás is téma lehet, alapvetően befolyásolhatja alvási szokásaikat. Némelyek éberekké válnak, és szinte félnek átadni magukat az álomnak, hiszen - ha vállalták is a szereplést, az alvás különösen kiszolgáltatott helyzetet teremt, amelyet tudat alatt hárítani, megelőzni igyekszik a lélek.
Máskor a bezártság miatt ennek az ellenkezője, tompultság, fáradékonyság lép fel. A benn lévő úgy érzi, hogy képes lenne átaludni a teljes időszakot. Ez szintén a szervezet védekezési reakciója a bezártságra és a kamerákra.
6. Korlátozott szex
A villalakók kiválasztása feltételezhetően szigorú pszichológiai felmérés alapján történik, és alapja lehet az extrovertált személyiség, amelyik nyílt, akár a magamutogatás felé hajló viselkedést is feltételez. Ennek ellenére nem biztos, hogy éles helyzetben, amikor a bezártság már hosszabb ideje tart, amikor a menet közben szerzett "sebeket" nincs mód elvonulva gyógyítani, feldolgozni, amikor a lakó részese lehet olyan szituációknak, amelyek esetleg zavarral vagy szégyenérzéssel jártak, és azokat szintén nem áll módjában elhárítani vagy időben kilépni belőle, olyan következményekkel járhatnak, amelyek befolyásolják szexuális életét, viselkedését. Ehhez jön még a kamera, a legkisebb erotikus megnyilvánulás azonnali elkapása is, amely alapjában ölheti meg a valódi szexuális izgalmat. Nagy valószínűséggel jóval kevesebb gyönyör születik, mint amennyi bekövetkezne a külvilágban, mert a beteljesülés a körülmények miatt egyszerűen elmarad.
Egyéb esetben, akár csak a börtönökben, a szexuális orientáció is megváltozhat (ha csak rövid időre is), mert az egyébként természetes szextől megfosztott emberek akár a saját nemükhöz is vonzódhatnak, hogy erotikus ingerekhez jussanak.
Gazdag Enikő véleménye szerint nem igaz az, hogy a villalakók elfelejtik egy idő után a kamerákat, és önmagukat adják - jórészt tudatában vannak azoknak, és próbálnak megfelelni egy olyan képnek, ami szerintük a külvilág felé ideális. A saját személyiségüket felerősítve, vagy éppen tompítva tehetik ezt, pl. egy hangos ember még hangosabb lesz, vagy épp próbál háttérben maradni. Előbb-utóbb a személyiségjegyek mindenképpen megmutatkoznak.
A műsor egy remek pszichológiai kísérlet önkéntesek segítségével, ami arra az egyszerű kérdésre válaszol, hogy mi történik az emberekkel, ha összezárva, céltalanul kell a négy fal között élniük. Van, aki kevésbé, míg mások jobban bírják tolerálni a bezártság okozta nehézségeket. Nagyon fontos viszont, hogy személyük és személyiségük megváltozhat, kezdenek átváltozni deviáns egyedekké, akik mostanra minden apró mozdulatban és szóban fenyegetést vagy hatalmas érzelmeket látnak.
Minden, ami mellett a hétköznapokon elsétálnának, amit egyébként észre sem vennének, odabent sokszorosan hat az érzékeikre. Arra vágynak, hogy történjen valami velük, főként ezért kerekítenek kis apróságokból elképesztő drámát és jeleneteket. Amiket mi a való világban különböző területeken élünk meg (pl. munka, család, hobbi), a villalakók a villában kénytelenek ezeket létrehozni: a kihívásokat, az izgalmakat, az emberi kapcsolatokat.