Állítják: szándékosan éheztették halálra a gyöngyösi kislányt

Forrás: Thinkstock -
halál szándékosság Gyöngyös szülők éhezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A másfél éves gyöngyösi kislány mindössze 3-3,5 kilót nyomott, amikor a rendőrök megtalálták a holttestét. Szülei ellen  emberölés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Állítólag az anya gyűlölte gyermekeit.

A súlyosan alultáplált gyöngyösi kislány otthonában, rendezett körülmények között halt meg, mindössze 3-3,5 kilósan, ami egy újszülött súlyának felel meg. A Blikk információi szerint a 32 éves anya gyűlölte a gyermekeit.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

Az elhunyt kislány nővére is alultáplált volt, amikor az anyja gondoskodott róla, ám ő a bölcsődében jutott elegendő élelmiszerhez. “Az a kislány nem volt csont és bőr, de látszott rajta, hogy rendellenesen vékony. Amikor a rendőrök átadták a nagymamának, ők is látták, hogy alultáplált” - mondta a lapnak a pár egyik szomszédja. Kiderült, hogy az anya és az apa pszichés problémákkal küzdenek. Az eddigi információk szerint ebben az esetben nincs szó fényevésről, - mint az agárdi kisfiú esetében - vagy egyéb okkult hitről, a lap szerint csak nem akarták, hogy éljen a gyermekük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.