Cserhalmi György: az a tervem, hogy meggyógyulok

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
műtét színház Cserhalmi György
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gerincműtéten esett át tavasszal Cserhalmi György, a színész most arról nyilatkozott, hogy halad a felépülése.

Cserhalmi György áprilisban esett át gerincműtéten, a rehabilitációja pedig azóta is tart. A Nemzeti Színház emiatt elhalasztotta az Úri muri című darab bemutatóját is. A 69 éves színész most a Lokálnak nyilatkozott arról, mennyi időre van szüksége még a teljes felépüléshez.

„Marha jól vagyok, mert már tudok járni, és ez a lényeg. Bonyolult és nehéz gerincműtéten vagyok túl, és míg hasznosul az a sok minden, amit belém raktak, az körülbelül még fél év. Utána, azt hiszem, mindent lehet, akár azt is, amit egy élsportoló csinál, ha győzöm izomzatban. Nem tervezek előre, az a tervem, hogy meggyógyulok" – nyilatkozta a színész a lapnak.

Cserhalmi György gerincműtétje után lábadozik Fotó: Szabó Gábor - Origo
Menyasszonyi ruhában fotózták Tóth Gabithttp://www.life.hu/sztarok/20171206-toth-gabi-menyasszonyi-ruhaban-foto.htmlElképesztő cuki fotót osztott meg magáról Tóth Gabi: az énekesnő gyerekként, menyasszonyi ruhában az óvodai farsangi bálban látható. TV + SztárokOrigoFérjekkel szexel az özvegy, állítja, csak jót akar nekikhttp://www.life.hu/sztarok/20171206-ferjekkel-szexel-az-ozvegy-allitja-csak-jot-akar-nekik.htmlEgy brit nő állítja, szeretőként hozza rendbe partnerei házasságát. Az özvegy immár több mint 100 házas férfival lépett intim kapcsolatba. TV + SztárokOrigo79 éves korában elhunyt Shashi Kapoor, indiai színészlegendahttp://www.life.hu/kult/20171205-79-eves-koraban-elhunyt-shashi-kapoor-indiai-szineszlegenda.html79 éves korában elhunyt a neves indiai színész, Shashi Kapoor. Veseproblémái miatt az utóbbi időben kórházban kezelték. Kult--Saját macskája tette tönkre Kulcsár Edina karácsonyát - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171205-sajat-macskaja-tette-tonkre-kulcsar-edina-karacsonyat.htmlMár javában készül a karácsonyra Kulcsár Edina, ám van valaki, aki akadályozza a dekorálásban: a macskája, Joy. TV + SztárokOrigoMegbetegedett Berki Natasa Zelykehttp://www.life.hu/drlife/20171205-megbetegedett-berki-natasa-zelyke-nati.htmlMegbetegedett Berki Nati - számolt be erről a hírről Hódi Pamela az Instagram oldalán. Dr. Life--Budapest utcáin sétálgat Antonio Banderas - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171205-budapest-utcain-setalgat-antonio-banderas-video.htmlA budapesti karácsonyi vásárban sétálgatva töltött fel videót a Facebookjára Antonio Banderas. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.