Partnere sem tudta, hogy Istenes Lászlónak súlyos egészségügyi problémái vannak

Forrás: TV2 -
Istenes László sérv Dancing with the Stars sérülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már műteni kellett volna, hiszen három sérve is van Istenes Lászlónak. Ő viszont így teljesített a Dancing with the Starsban hétről hétre.

Istenes László és párja hiába most táncoltak a legjobban a Dancing with the Starsban, mégis ők estek ki. A műsorvezető már elszenvedett egy sérülést, ugyanis izomgyulladása lett a túlterhelés miatt.
Ám most kiderült, sokkal nagyobb a baj, és erről még partnere, Czina Boglárka sem tudott: három sérve is van.

„Egyes férfiak a náthát is halálos kórként élik meg, de én nem vagyok nyavalygós típus. Tudom, ez most Boginak is új információ lesz, de sajnos van egy nyaki gerincsérvem, úgy álltam színpadra hétről hétre. Emellett a tánc során jelentkezett kicsit lejjebb egy 'normál' gerincsérv is, sőt, fél éve lágyéksérv is kínoz. Nem volt könnyű dolgom, hiszen az elmúlt három hónapban alaposan megerőltettük a testem„ – mondta a Blikknek Istenes László, aki tulajdonképpen így el sem vállalhatta volna a műsort.

Istenes László három sérvvel táncolt. Forrás: TV2

„A lágyéksérvvel csak úgy mozoghatnék, hogy ha el lenne kötve, táncolni, sportolni nem is igen szabadna. Az operációt viszont már tologatom egy ideje. Persze, más évekig éldegél egy ilyennel, ám ettől még nem egészséges, főleg ha emelni kell. Összesen hat kilogrammot emelhetnék..."

Czina Boglárka is ledöbbent, amikor megtudta, hogy Lacinak nem lett volna szabad a nehéz emeléseket végrehajtani.
„Fittyet hányt a fájdalomra! Utólag mondta el, miután a koreográfiában két-három durva emelést megcsináltunk, hogy az orvosai azt mondták, hasonlókat semmilyen körülmények között ne csináljon„ – árulta el a táncosnő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.