Az elkövetkező években is jelentős lehet a koronavírussal fertőzöttek és a halálesetek száma

vakcina kórszakértő koronavírus variáns fertőzöttség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Washingtoni Egyetem kórszakértője, Chris Murray eddig optimista volt azzal kapcsolatban, hogy több hatékony vakcina kifejlesztésével elő lehet segíteni a nyájimmunitás kialakulását, de mostanra teljesen másként látja a a járvány lefolyásával kapcsolatos jövőóképet.

Chris Murray-t az eddigi pozitív feltételezései után teljesen elbizonytalanították a a dél-afrikai oltási kísérlet adatai, amelyek azt igazolják, hogy egy gyorsan terjedő koronavírus-variáns gyengítheti a vakcina hatását, valamint kikerülheti a korábban fertőzött emberek természetes immunitását is.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A Washingtoni Egyetem kórszakértője most úgy érzi, hogy az elmúlt hetek adatai az új dél-afrikai és brazíl variánsokról egyáltalán nem adnak reményre okot. Úgy gondolja, hogy

a SARS-CoV-2 nemcsak endémiás vírusként marad velünk, és továbbra is kering a közösségekben, de valószínűleg az elkövetkező években is jelentős lesz a fertőzöttség és a halálesetek száma.

A tudósok szerint még hosszú ideig maradni fognak az óvintézkedések, többek között a maszkviselés és a zsúfolt helyek elkerülése - írja a Reuters.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.