PR cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
  Forrás: Getty Imagesmiddleoff640360 A mindenki által ismert stressz kifejezés angol eredetű, jelentése nyomás, feszültség, megpróbáltatás. Napjainkban a fogalmat leginkább negatív összefüggésben használjuk, élettani értelemben azonban a helyzet korántsem ennyire egyértelmű. A stressz kulcsszerepet játszik az egyén fejlődésében éppúgy, mint az élővilág evolúciójában. (1.)A stresszreakció lefolyásában három szakaszt különíthetünk el. Az első az alarm, vagyis vészreakció, melynek során a szervezet energiatartalékai mobilizálódnak, megnő a vérnyomás és a pulzusszám, emelkedik a vércukorszint. A stresszhelyzetbe került embernek (vagy élőlénynek) ilyenkor kell eldöntenie, felveszi-e a kesztyűt vagy inkább menekülőre fogja. A vészreakciót szintén angol kifejezéssel „fight or flight" időszaknak is nevezzük, utalva arra, hogy ez a harc vagy az elrepülés, menekülés kezdete. A stresszreakció következő szakasza a képesség normál szintjén teljesített aktív ellenállás, majd következik a harmadik periódus, a kimerülés időszaka. (2.)A stressz tanulmányozásában kimagasló eredményeket ért el az osztrák-magyar származású Selye János professzor, aki az egyén vagy a populáció fejlődését segítő kihívásokat eustressznek vagyis „jó stressznek" nevezte. Az ilyen helyzetek az egyén küzdési lehetőségeit nem haladják meg, ugyanakkor fizikai, pszichikai aktivitást váltanak ki. A stressz az „élet sója" – fogalmazott a professzor.Ezzel ellentétes hatású a distressz, vagyis a „rossz stressz". Ez az, ami pusztítja a szervezet fizikai és pszichikai energiáit. Az ilyen helyzetekhez való alkalmazkodás meghaladja az egyének küzdési képességeit, károsak, ezért kívánatos lenne elkerülni azokat. (2.) A köznapi értelemben használt stressz kifejezés alatt ezt a negatív állapotot értjük, ezért a következő sorokban az egyszerűség kedvéért a kevésbé meghonosodott distressz szó helyett egyszerűen a stressz kifejezést használjuk.A stresszreakció fontos közvetítő hormonja az adrenalin és az általa kiváltott szimpatikus izgalmi állapot egyaránt érinti a szervezet különböző rendszereit Az akut stressz fokozza az adrenalintermelést, ami emeli a vérnyomást, és a szívverés frekvenciáját, fokozza a szív koronáriaereinek összehúzódását. (3.)A stressz tehát közvetlenül, de az egészségkárosító magatartásokon keresztül is kifejtheti kedvezőtlen hatását. A stressz összefüggésben lehet többek között a túlzott alkoholfogyasztással, a dohányzással, a rendszertelen táplálkozással, a túlevéssel, de a kényszeres vásárlással és a játékfüggőséggel is. Ismerjük fel a kialakult helyzetet és tegyünk ellene, mielőtt a stressz egész szervezetünket a hatalmába keríti! (3,4,5.) Irodalom: 1./ M. Romero et al: Understanding stress in the healthy animal – potential paths for progress (Stress, 2015; 18(5): 491–497) 2./ Budavári: A konfliktuskezelés technikái (Szent István Egyetem, 2011.)  3./ Kollár-Szabó: Pszichológia pedagógusoknak (Osiris, 2004.) (https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_pszichologia_pedagogusoknak/ch09s09.html) 4./ https://my.clevelandclinic.org/health/articles/11874-stress 5./ T. Christiansen: Stress and Substance Abuse (https://www.therecoveryvillage.com/mental-health/stress/substance-abuse) Az étrend-kiegészítő használata nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.