Hihetetlen dolog derült ki az anyagcseréről: ennyi idős korban működik a legjobban

Forrás: Shutterstock -
anyagcsere metabolizmus egészség működés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az emberi anyagcsere egyévesen jár csúcsra, 60 éves kortól romlik - állapította meg a témában készült legnagyobb szabású kutatás.

A Science tudományos lapban megjelent tanulmány mintegy 6400 ember adatait vizsgálta, a résztvevők kora nyolcnapostól 95 évesig terjedt, 29 országból származtak.

Az anyagcsere mindazokat a kémiai folyamatokat jelenti, amik a szervezetet életben tartják. Minél nagyobb a test - akár az izom, akár a háj tömege miatt -, annál nagyobb energiába kerül a működtetése. Ezért a kutatók a testmérethez igazodva módosították méréseiket, hogy "kilóról kilóra" hasonlíthassák össze az emberek anyagcseréjét.
Négy fázist különítettek el, az első a születéstől egyéves korig tart, akkor az anyai anyagcseréről a szervezet átáll a sajátra, majd eljut a csúcsteljesítményig, amely 50 százalékkal haladja meg felnőttkori anyagcseréjét.

A második húszéves korig tart, enyhe lassulást mutat, de a serdülőkori változások nem érintik. A harmadik fázisban, 20-tól 60 éves korig stabil, ezután folyamatosan lassul, míg 90 éves korra a középkorúak anyagcseréjéhez képest 26 százalékkal csökken.

Forrás: Shutterstock

További meglepetések származtak abból, amit a tudósok nem tudtak kimutatni: se a serdülés, se a várandósság, se a menopauza idején nem változott az anyagcsere.

Az első évben csúcsra járó metabolizmus arra is felhívja a figyelmet, milyen fontos szakasza ez a fejlődésnek, és a rossz táplálásnak élethosszig tartó következményei lehetnek.

Az anyagcserét kétszeresen jelölt vízzel vizsgálták, erre a hidrogén- és az oxigénatomok nehezebb változatait használták. A jelölt víz útját így nyomon lehet követni a testen át.
A kutatók szerint a változó anyagcsere pontos megismerése sok szempontból segítheti a gyógyítást. Herman Pontzer, a Duke Egyetem professzora szerint az eredmények segítenek megérteni, hogy a rákos daganat másképp terjed-e az anyagcsere változásával, vagy hogy a gyógyszereket a különböző fázisokhoz kell-e alakítani. Arról is vita folyik, hogy a metabolizmust befolyásoló gyógyszerek lassíthatják-e az idős korral járó betegségek kialakulását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.