A szakértő elárulta: itt fog hazánkban a legnagyobbat robbanni a koronavírus negyedik hulláma

Forrás: Shutterstock -
negyedik hullám szakértő itthon koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus negyedik hulláma sokkal inkább regionális szinten okozhat problémákat, mint országos szinten - árulta el egy hazai szakértő.

Hazánkba is megérkezett a koronavírus negyedik hulláma - erősítette meg Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, aki elmondta, hogy a fertőzöttek száma kéthetente, a kórházban kezeltek száma pedig hetente duplázódik, a halottak száma viszont meg is triplázódik egyetlen hét alatt.

A számok növekedését a szakértő szerint az okozhatja, hogy kevés a tesztelés. Sokan úgy esnek át a fertőzésen, hogy nem is tudnak róla, mivel olyan enyhe tüneteket tapasztalnak, amelyből nem következtetnek arra, hogy koronavírusosak lennének.

Míg a brit variáns esetében jellemző volt az ízlelés- és szaglásvesztés, addig a delta variáns esetében sokkal gyakoribb a szemkönnyezés, a nagyon vizes orrfolyás és a hasmenés - mondta az egészségügyi menedzser.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Lantos elmondása szerint Budapesten és a hasonlóan magas - 75 százalék körüli - átoltottsági aránnyal rendelkező Győr-Moson-Sopron megyében nem valószínű, hogy erős lesz a koronavírus negyedik hulláma.

Vannak azonban olyan olyan megyék, ahol még az 50 százalékot sem éri el a lakosság immunizáltsági aránya, így ott bizony nagyon komoly negyedik hullám alakulhat ki. Ez főként a szegényebb megyékre jellemző. A szakember véleménye szerint éppen ezért nem feltétlenül országosan, hanem inkább járási szinten kellene majd bevezetni a korlátozásokat

- hangzott el az RTL Klub reggeli műsorában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.