Balázs Klári is elkapta a koronavírust: "Két héten át szinte csak aludtam"

Korda György Balázs Klári koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Balázs Klári most először beszélt arról, hogy januárban ő is elkapta a koronavírust. Szerencsére erősebb tünetei nem voltak.

"Eddig nem beszéltem erről, mert nem szeretek az egészségi állapotomról nyilatkozni, de most már elmondhatom, hogy januárban én is elkaptam a vírust. Nem voltak különösebben erős tüneteim, de folyamatosan fáradtnak éreztem magam, két héten át szinte mást sem csináltam, csak aludtam. Mindössze azt vettem észre, hogy rendkívül alacsony lett a pulzusom, 40-45 körüli, amit betudtam annak, hogy biztos túlhajtottam magam és kimerült vagyok. Szó szerint kialudtam magamból a vírust, amiről csak akkor szereztem tudomást, amikor hónapok múlva csináltak egy antigén tesztet. Akkor derült ki, hogy koronás voltam. Gyuri miatt nagyon megijedtem, amikor megtudtam... Számomra mindennél fontosabb az ő egészsége. Ha tudtam volna, hogy beteg vagyok, elköltöztem volna otthonról, nehogy baja legyen neki is. Na, de ez már múlt. Nekünk szerencsénk volt, megúsztuk" - mondta a Borsnak Balázs Klári.

Balázs Klári is elkapta a koronavírust TV2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.