Ahogy megírtuk, kényszerpihenőre ment a népszerű magyar zenekar: csomókat találtak az énekes hangszálain. Bár Marics Petit az orvosai eltiltották az énekléstől, a Valmar duó a hétvégén színpadra állt. 

"Három kiemelt rendezvényt elvállaltunk, mivel régóta meg voltak ígérve. A hétvégi nem volt teljes értékű egyórás koncert, és nem halálos betegségem van, ettől nem fog elmenni a hangom" – nyilatkozta a Blikknek Marics Peti, akinek a visszatéréshez már gyógyszerre is szüksége van.

"Alakul a hangom, javulgatok, kúrálom folyamatosan és pihentetem. Most voltam dokinál, írt fel gyógyszert is, mert gyulladás is van. A jövő héten megyek megint, ránéznek, mennyit javul. Amikor csak tudom, pihentetem, de két nagyobb rendezvényünk még lesz" – tette hozzá.

Forrás: Marics Peti /Instagram

„A következő négy hétben a pihenés lesz az első, sajnos, nekem is ramaty állapotban van a hangom. Nyilván ez a matek szempontjából egyértelmű kiesést jelent, hiszen a fellépés a munkánk, de nem éri meg kockáztatni az egészségünket. A hangszálunk a fegyverünk, ha az elromlik, akkor hosszú távon nem tudunk dolgozni, tehát muszáj pihennünk. Én szívesen beszabadulnék a stúdióba zenéket írni, de kérdés, mennyire leszünk motiváltak ilyen hanggal a következő hetekben" – nyilatkozta pár napja a duó másik tagja, Milo.