Pásztor Zsolt tinédzserként kapott sztrókot egy edzés utáni délelőttön az otthonában. Semmilyen előjele nem volt a szélütésnek, a fiú a barátnőjével chatelt a számítógép előtt, mikor egyszer csak lefordult a székről.

Zsolt a Borsnak mesélt a balesetről és a hosszú, küzdelmes rehabilitációról, melynek köszönhetően ma már szinte úgy él, mintha soha nem árnyékolta volna be életét a betegség. A sztrókot követő pillanatokra így emlékezett vissza: 

Tudatomnál voltam, de nem tudtam mozdulni. Kiabáltam az öcsémnek, aki bejött és először azt hitte, hogy ez vicc. Amikor megértette, hogy nem az, többször is hívta a mentőket.Ötven percet kellett várni egy motoros mentősre és még egy órát a mentőautóra. Fél óráig voltam tudatomnál, aztán elájultam. Érdekes, nem voltam magamnál, mégis tisztán láttam, mi történik a szobában."

A kistarcsai kórházban agyvérzéssel diagnosztizálták Zsoltot, ezután az Amerikai úti idegsebészetre szállították őt, ahol öt nap híján egy hónapot töltött, majd jött tizenegy hét a Rehabilitációs Intézetben.

Az agyvérzésem után öt hónapig nyitott koponyával éltem és csak egy speciális bukósisakkal közlekedhettem. Nem voltam önellátó, mindent újra meg kellett tanulnom.Csak az egyik kezem mozgott, kerekesszékkel közlekedtem, de folyamatosan feszegettem a korlátaimat. Egy-egy plusz lépés is fontos volt, és másfél év múlva el tudtam hagyni a botot. Nem volt kérdés számomra, hogy rendbe jövök. Még mindig féloldalas bénultként élek, a bal kezemben például finommotoros mozgás nincs, de semmit nem adtam fel"– mondta a fiatalember.

Zsolt a gyógyulással párhuzamosan visszatért a küzdősportokhoz. Sztrókja után nemcsak szoftverfejlesztő informatikus képesítést szerzett, de jogosítványt is, és vezeti az autóját. Elvégzett egy sztrókrehabilitációra specializálódott gyógytornászképzést, valamint szerzett két tékvandó mesteredzői vizsgát, ahol saját tanárait is meglepte a teljesítményével. 

„Indultam paraversenyeken. Itthon első lettem, Horvátországban, Zágrábban második. 2016-ban fekete övre vizsgáztam, 2017-ben megszereztem a második dant is. Nyáron betöltöm a 27. évemet. Kimennék a következő Európa-bajnokságra és a világbajnokságra.A hosszú távú cél a 2028-as olimpia akár már az épek között is. Én azt tanácsolom az embereknek, hogy merjenek álmodni. Szegény az, aki még álmodni sem tud.