Újra megjelent a madárinfluenza - Ez a vármegye érintett

Forrás: Science Photo Library via AFP/DIGICOMPHOTO/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Digicomphoto/Science Photo Libra -
Bács-Kiskun megye madárinfluenza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra megjelent Bács-Kiskun vármegyében is a madárinfluenza, ezúttal egy szanki telepen; az állategészségügyi hatóság kijelölte a védő- és megfigyelési körzeteket, valamint megkezdődött az érintett lúdállomány leölése is - közölte Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.

A tájékoztatás szerint hetekkel a körzetek feloldása után a Bács-Kiskun vármegyei Szankon található, 500 tömőludat tartó telepen a megemelkedett elhullás keltett gyanút. A Nébih laboratóriuma végül igazolta a vírus H5N1 altípusának jelenlétét.

Illusztráció Forrás: Science Photo Library via AFP/DIGICOMPHOTO/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Digicomphoto/Science Photo Libra


Az állategészségügyi szakemberek azonnal megkezdték az állomány felszámolását, továbbá az adott gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. A Nébih kiemelte: a vírus továbbra is jelen van az országban, így a járványvédelmi előírások betartása elengedhetetlen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.