Sokkoló: a világ lakosságának több mint fele lesz túlsúlyos 2035-ig

Forrás: 123rf.com -
lakosság elhízás jelentés túlsúly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha nem történik érdemi előrelépés, a világ lakosságának 51 százaléka, azaz több mint négymilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott lesz 2035-ig - írta friss jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség (World Obesity Federation).

A jelentés szerint különösen meredeken emelkedik az elhízottak aránya a gyerekek, valamint az alacsonyabb jövedelmű országok lakói között. Louise Baur, a szövetség elnöke egyértelmű figyelmeztetésnek nevezte a beszámolót, és felszólította a politikai döntéshozókat: tegyenek lépéseket, hogy ne romoljon tovább a helyzet. Közleményében azt írta: különösen aggasztó, hogy a gyerekek és a kamaszok körében nő a leggyorsabban az elhízottak aránya.

Illusztráció Forrás: 123rf.com


A jelentés megállapította, hogy 2035-re a gyermekkori elhízás a 2020-as számokhoz képest több mint kétszer annyi kiskorút, azaz 208 millió fiút és 175 millió lányt érinthet. A túlsúlyossággal összefüggő betegségek jelentős többletterhet róhatnak a társadalomra: 2035-ig évente több mint 4 billió dollárt, a globális GDP három százalékát kényszerülhetnek erre fordítani az érintett országok - mutattak rá a szerzők. Hozzátették: úgy gondolják, hogy a megelőzéshez az elhízás társadalmi, környezeti és biológiai tényezőit kell a középpontba állítani.

A jelentés a testtömeg és a testmagasság négyzetének hányadosaként meghatározott testtömegindexet (BMI) vette alapul az értékeléséhez. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a 25-nél nagyobb BMI-vel rendelkezők a túlsúlyos, míg a 30 feletti BMI-vel rendelkezők az elhízott kategóriába esnek. 2020-ban a Föld lakosságának 38 százaléka, azaz 2,6 milliárd ember esett ezekbe a kategóriába.

A világszövetség szerint leginkább az alacsony, valamint a közepes jövedelmű ázsiai és afrikai országokban jelent majd problémát az elhízás a következő években.

Az adatokat a következő héten az ENSZ döntéshozóival és tagállamaival is ismertetik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.