2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Orvosi csoda! Tojássárgájától lett gyereke a 38 éves nőnek!

immunrendszer terhesség mesterséges megtermékenyítés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Miután nyolc éven át képtelen volt teherbe esni a 38 éves nő, különleges kezelésben részesítették - annak köszönheti, hogy mégis életet adhatott egy gyermeknek.

A most 38 éves Leanne Blackwell és férje hiába szeretett volna kisbabát, a nőnek nyolc év alatt egyszer sem sikerült teherbe esnie. A pár minden módszert kipróbált, és egy kisebb vagyont költött a mesterséges megtermékenyítésekre, de sosem jártak sikerrel. Végül egy vizsgálat során kiderült, hogy Leanne immunrendszere túlságosan hiperaktívan működik, vagyis túl sok olyan sejtet termel, amely idegen testként kezeli és azonnal el is pusztítja a megtermékenyített petesejtet.

Thinkstock
Thinkstock

Az orvosok ekkor egy különleges, ugyanakkor döbbenetesen egyszerű megoldást ajánlottak, ami azonnal segített is. Leanne szervezetébe tojássárgakivonatot és szójaolajcseppeket tartalmazó oldatot jutattak, ami a kutatások szerint lecsökkenti az immunrendszer "gyilkos sejtjeinek" a számát. A kezelés, bár drága volt, két hét alatt segített, és a 38 éves nő végre teherbe esett. "Annyi év várakozás után el sem hittem, amikor megláttam, hogy a terhességi tesztem pozitív lett" - örvendezett Leanne.

Az örömteli hír után azonban nehéz időszak következett, hiszen a terhesség ideje alatt folyamatosan kapnia kellett a kezelést, hogy az immunrendszere ne erősödjön meg újra. Ez azonban azzal is járt, hogy Leanne sokkal kiszolgáltatottabbá vált a betegségekkel szemben is, és főként gyomorrontás kínozta. Kilenc hónappal később azonban megszületett a pár első gyermeke, akire a szülei csodaként tekintenek.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.