Arnold Schwarzenegger válás család szerető botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Patrick Schwarzenegger nemrég elköltözött ugyan apjától egy kisebb lakásba, most mégis együtt ebédeltek. Úgy tűnik, a fiú lassan kezd megbocsátani apjának.

Miután néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy Arnold Schwarzeneggernek viszonya volt egyik háztartási alkalmazottjával, és a románcból egy kisfiú is született, a Terminátor című film sztárjának családi élete darabokra hullott. Az ügy kapcsán Patrick végig kiállt az anyja, Maria Shriver mellett olyannyira, hogy el is költözött otthonról egy kisebb lakásba. Most azonban úgy tűnik, a fiatal fiú kezd megbocsájtani az apjának. Legalábbis amellett, hogy anyja pártját fogta, Patrick apjához is nagyon ragaszkodik, akit állítása szerint nagyon szeret. Nemrég szemtanúk is látták, ahogyan apa és fia együtt ebédelt, a legnagyobb családi békében.

Forrás: AFP
Forrás: AFP



Időközben az is kiderült, hogy a volt kormányzó kezdetben nem hitt az 50 éves szeretőjének, Baenánek, és egy az apaságát igazoló DNS-tesztnek is alávetette a 13 éves Josheph-et. Patricknak egyébként még három testvére van, a 21 éves Katherine, a 19 éves Christina és a 12 éves Christopher.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.