Lindsay Lohan melltartó botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lindsay Lohan retteg attól, hogy a nevét egyszer és mindenkorra elfelejtik, ezért most a botrányok helyett botrányos ruhát választott magának.

Tipp! Tejből fröcskölt ruhák meztelen testeken! Izgalmas fotók képgalériánkban! (18+)




Northfoto
Northfoto

A szőkeség a minap egy Beverly Hills-i étteremben mutatkozott ebben a ledér szerelésben. Lindsay kék caprinadrágot, kék selyemmellényt és egy vékony, fekete trikót viselt, mely láttatni engedte kebleit. Lindsay saját bevallása szerint sosem volt még mellműtéten - ami lehet akár igaz is, de tény, hogy aki olyan soványra fogyott, mint ő, annak igen nehéz megőriznie keblei méretét és formáját.

A celeblányt mostanában egyébként nem halmozzák el ajánlatokkal - filmjei sorra megbuknak. 2009-ben szerepelt Robert Rodriguez filmjében, a Machetében, tavaly pedig Adrien Brody, Michelle Rodriguez és Rob Schneider oldalán játszott az Underground Comedy Movie új változatában. Ezt végül csak DVD-n mutatták be, és minden idők száz legrosszabb filmje között tartják számon.

Tipp! Duci testtel is lehetsz szexi! Nézd meg képgalériánkat!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.