állatmentés vadmadár nevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Az utánunk következő generáció olyan lesz, amilyenné mi neveljük - általunk mutatott példánkon keresztül - őket. Mi magunk meghatározzuk gyerekeink jövőjét, sorsát" - vallják a székesfehérvári madárkórházban, ahol nemcsak madarakat, de lelkeket is mentenek.

A székesfehérvári Vadmadárkórház története több mint 10 évre nyúlik vissza. Akkor hozta létre a vadmadárkórház alapítója, fenntartója és ellátó állatorvosa, dr. Berkényi Tamás székesfehérvári állatorvos, aki többek között a HEROSZ állatvédő egyesület székesfehérvári menhelyének ellátó állatorvosa volt hosszú időn át. Dr. Berkényi Tamás panelben felnőtt gyerekként zebrapintyekkel kezdte az állattartást, majd az évek során - egy székesfehérvári egzótatenyésztő támogatásával - ékfarkú amandinákkal, kákapintyekkel, gouldamandinákkal, paapgájamandinákkal folytatta. A madármentés során számtalan madárfaj érkezett hozzá - a legkülönbözőbb, Magyarországon honos és átvonuló fajok, tengelicétől a héján keresztül, a karvalyokon és vércséken át a vándorsólyomig.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Dr. Berkényi Tamás munka közben

Gyorsan híre ment a kezdeményezésnek

A Vadmadárkórház időközben önállósodott, ma a Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány tartja fenn. Az elmúlt évek során az állatbarátok körében a Vadmadárkórháznak híre ment, így mind több és több madár érkezett - mára körülbelül évi 250 madarat, több mint 40 különböző madárfajt gyógykezelnek. Mivel a vadmadár-betegek nagyobb része gyógykezelés után soha nem térhet vissza a természetbe - így az ilyen madarak egész életükön át emberi gondoskodásra szorulnak -, jelenleg a Vadmadárkórház röpdéiben a legkülönbözőbb madarak élnek, a vadon élő madarak mellett pedig folyamatosan emelkedik a Vadmadárkórházba hozott díszmadarak száma is.

"Az utánunk következő generáció olyan lesz, amilyenné mi neveljük"

A Vadmadárkórház nemcsak a madarak mentésével foglalkozik, hanem Madármentés-Lélekmentés című óvodai-iskolai környezeti nevelési és szemléletformáló foglalkozásaik keretében a gyerekekkel is. A madármentés áldozatos, kitartást, lemondást, segítőkészséget, együttérzést igénylő tevékenység, a meggyógyult, a természetbe visszaengedett madár okozta öröm egyfajta szemléletet, mintát mutat a gyerekeknek. A Vadmadárkórház tevékenységének bemutatásán alapuló nevelési programban iskolai foglalkozásokon, előadásokon, élő madárbemutatókon kötetlen beszélgetések keretében, a madarak példáján keresztül foglalkoznak a segítőkészség, tolerancia, szolidaritás, egymás iránti tisztelet kérdéseivel, és igyekeznek megismertetni a gyerekekkel a természeti értékeket, a madarakat.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az, aki lehajol egy fészkéből kiesett verébfiókáért, vagy behoz egy sérült madarat, az szükség esetén egy másik embernek is segíteni fog. Ezért a Vadmadárkórház a maga eszközeivel a beteg, sérült madarak megmentése mellett a madármentés bemutatásával pozitív mintát szeretne mutatni a gyerekeknek. Ezért tartják úgy, hogy a madármentés egyben lélekmentés is. Azok, akik környezetüket, benne a madarakat megismerik, majd megszeretik, ettől kezve tudatosan védik.

Ha szeretnél többet megtudni a Vadmadárkórházról, az oktatási programról, vagy arról, hogy mit tehetsz, ha sérült madarat találsz, látogass el a kórház honlapjára. Kattints ide!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.