3 jóindulatú nevelési hiba, amivel megfojtod a gyereked - Ne túlozd el!

szorongás nevelés hiba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyereket nevelni sosem volt könnyű feladat. Sokszor el is rontjuk, és olyan szavakkal okozunk kárt, melyekkel ráadásul csak segítenénk. A hibákból tehát tanulni kell, a mértéket pedig mindig érdemes tartani - legfőképpen a következő három esetben.

Tipp! Egy kisfiú és édesanyja küzdelme az életért. Megható képek galériánkban!








Thinkstock
Thinkstock


Sok apuka azonban - maradva a példa kedvéért az édesapáknál - elhagyja a családot, vagy boldogtalan házasságban élve elkövet hibákat. A fáradt, frusztált anyuka pedig főleg kisfia rosszalkodásait könnyen kommentálhatja a fenti mondattal. A gyerek pedig, aki mindenre figyel és szinte mindent megjegyez, végül arra juthat, hogy neki semmi más esélye sincs ebben az életben, mint ugyanazon az ösvényen közlekedni, mint az apja. Így az eleve el nem rendelt katasztrófa helyett sokszor maga az édesanya váltja be jóslatát, és teszi olyanná a gyermeket, mint amilyen a férje. Akármi is történt a szülők kapcsolatában, azzal csak ártani tud az anya, ha a gyerek imádott vagy ritkán látott apjának csupán a negatív tulajdonságait hangsúlyozza - még ha ő maga nem is tudott megbocsátani, gyermekének jól teszi, ha meghagyja a döntés szabadságát.

Ijesztő manók, félelmetes idegenek és túlzott féltés

A gyerekek két-három éves kortól már egyre több mesebeli szörnyet és ijesztő lényt látnak, akár a képernyőn, akár a képzeletükben. Erre a félelemre erősít rá az a régi mondás, amivel asszonyok ezrei fegyelmezték már gyermekeiket - csak nem éppen helyesen -, hogy elvisz a csúnya manó. Egy kisgyerek félelme a rettegésig tud fokozódni, pláne ha még rá is tesznek egy lapáttal, és egy gyermek sosem tud olyan rossz lenni, amiért ezt a fenyegetést érdemelné. Nyilván rengeteg veszélyes és ijesztő dolog van a világban, amitől jó megvédeni gyermekünket, de azt jól tesszük, ha ezt nem a végletekig fokozott fenyegetésekkel tesszük meg.

Thinkstock
Thinkstock


A csúnya manó általi elrablás rémképének emlegetéséhez hasonlóan káros a gyermek fejlődése szempontjából a túlzott féltés. "Vigyázz, nehogy megégesd magad, nehogy elüssön az autó, nehogy rácsukd a kezedre az ajtót" - az ilyen és ehhez hasonló féltő kérések túl gyakori ismételgetésének eredménye nagy valószínűséggel egy önállótlan, szorongó, önbizalomhiányos felnőtt, nem pedig egy felelős, óvatos személy.

Gazdag Enikő pszichológus szerint a félelmek felerősítése csak arra jó, hogy szorongást keltsen a gyerekben. A veszélyek értelmes elmagyarazása hasznos, de kizárólag mértékkel hatásos.

Tipp! Szeretnivaló plüssbabák egy édesanyától. Kattints a galériáért!


"Márpedig te ügyvéd leszel!"




Thinkstock
Thinkstock


Teljesítménykényszert okozhat emellett az is, ha csupán az eleve okos és tehetséges gyermeket ötféle különórára rángatjuk a fejlesztés zászlaja alatt. Egy gyereknek élvezni is kell a gyerekkorát, nemcsak "fejlődnie", amíg csak képes rá. Ha elvárjuk tőle, hogy a balettól az úszásig mindenben remekeljen, akkor ezzel könnyen szorongóvá tehetjük.

Gazdag Enikő szerint a gyerek egy "virág", amelynek gyökereit megerősítheti a szülő, elősegítheti növekedését és fejlődését, de azt, hogy milyen virágot hoz és mikor, csakis ő képes megteremteni. Az elfogadás a szülő részéről fontos dolog, és abban tud a gyereknek segíteni, hogy felismeri a benne rejlő lehetőségeket, és segíti azokat kibontakozni. A túl megengedő és a túl korlátozó szülő egyaránt szorongó csemetét nevel, aki nem lesz tisztában a határokkal, így neki kell majd később kitapasztalni azokat, ezért a világos, értelmes szabályok kitűzése lehet az "arany középút".

Átalakítunk! Szívdöglesztő nőt varázsoltak Tündéből. Kattints a galériáért!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.