A fényűző amerikai élet egykori szimbóluma: a Divine Lorraine Hotel

hotel Amerika szimbólum elhagyott helyek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhagyatott helyek című sorozatunk következő állomása a pennsylvaniai Philadelphiában található Divine Lorraine Hotel, amely az amerikai élet státuszszimbóluma volt az 1900-as években. Ma azonban már csak egy lepusztult épület. 

A Lorraine a fényűző életet szimbolizálta – a lakóknak szinte semmire nem volt gondja, a háznak saját karbantartója, takarítónői és saját konyhája is volt. Újdonság volt, hogy az épült villanyárammal működött, ami abban az időben nagy luxusnak számított. A ház építészetileg is kiemelkedő volt: a philadelphiai épületek ezekben az években alacsonyak voltak, maximum 3-4 emeletig építették a házakat, a Lorraine azonban Willis G. Hale építész jóvoltából 10 emeletet tudhatott a magáénak.

/1407/Az_el2014724114851

Az épületet 1999-ben bezárták, 2000-ben értékesítették és lakásokat szerettek volna itt kialakítani, de a fejlesztés nagyon hamar leállt. Jelenleg graffitik, bedeszkázott ablakok, omladozó falak csúfítják az egykor pompás tereket. Újabban azt tervezik, hogy az épület alsó szintjén éttermet nyitnak majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.