Botrány és nyomozás! Czeizel Endre, amikor spermáját szeretője, Dóra rendelkezésére bocsátotta, több bűncselekményt is elkövethetett

nyomozás Czeizel Endre sperma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét nyomoz a hatóság az elhunyt Czeizel Endre halála után nyilvánosságra került spermadonorügyben. A Nemzeti Nyomozó Iroda és a Készenléti Rendőrség emberi test tiltott felhasználásának gyanúja miatt vizsgálódik. 

"A folyamatban lévő nyomozás határidejét a Fővárosi Főügyészség meghosszabbította június 13-ig" – nyilatkozta dr. Balogh Bettina főügyészségi szóvivő. Ezzel párhuzamosan az V. és XIII. kerületi ügyészségnél tett feljelentés alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztály életvédelmi osztálya is nyomozást kezdeményezett embrióval végezhető kutatás szabályainak megsértése ­miatt.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Állítják, Czeizel Endre, amikor spermáját szeretője, Dóra rendelkezésére bocsátotta, több bűncselekményt is elkövethetett. Sőt nemcsak ő, hanem az az intézmény is, amelyik tárolta a spermát, és a jogszabályokat felrúgva elvégezte a beültetést. A rendőrség vizsgálja, hogy melyik klinikán és mikor került sor a két beültetésre. Hiszen két gyermeke született a neves genetikustól a fiatal hölgynek, és mindkettő mesterséges úton fogant. Mivel Czeizel házasságban élt, erre a magyar jogszabályok szerint nem kerülhetett volna sor – írja a Blikk.

Felmerültek olyan információk is, amelyek szerint Czeizel maga végezte el a beavatkozásokat, de ha így történt is, ehhez valakinek biztosítania kellett a kórházi körülményeket, speciális gépeket, asszisztenciát.

Az üggyel kapcsolatban a napilap megkereste Czeizel szeretőjének ügyvédjét, dr. Lichy Józsefet, aki csak annyit közölt: tudomásuk van a folyamatban lévő eljárásokról, és mindenben együttműködnek a hatóságokkal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.