A 30 évesen is mamahotelben és papabankból élő korosztályt látva igen merész húzás volt a kötelező szülőtartás bevezetése. Na, nem mintha a mai fiatalok kevésbé szeretnék a szüleiket, de a szeretetet sajnos továbbra sem lehet pénzre váltani, és nem lehet belőle csekkeket befizetni. A polgári törvénykönyv rendelkezése alapján viszont idén júliustól a gyerekek bizony kötelesek lesznek eltartani rászoruló szüleiket – de vajon mit szólnak ehhez az eltartók és az eltartottak?

Nem teljesen új keletű jogintézményről van szó, a szülőtartás elvileg eddig is létező fogalom volt a magyar jogban, a mostani módosítással viszont az Országgyűlés valódi kötelezettséggé emelte. 

Forrás: Dreamstime

Július elseje óta minden nagykorú gyermek köteles a rászoruló szüleiről gondoskodni, bármi is legyen a rászorultság oka. A támogatást a szülők a gyerekeiktől is kérhetik, de ha a gyerek önszántából nem hajlandó segíteni, akkor a szülő akár be is perelheti a saját gyerekét a szülőtartásért. Ha erre esetleg nem lenne képes, akkor pedig a járási hivatalt is felkérheti, hogy helyette perelje a gyermeket. Sőt, mostantól a szülő helyett bármely harmadik személy (idősotthon, ellátószolgálat, ápolási szolgálat, kórház, szociális intézmény, de akár egy barát, szomszéd vagy rokon) a szülő hozzájárulása nélkül is beperelheti a gyermeket az egy évre visszamenő költségei megtérítésének érdekében. 

Viszlát nyugdíj?! 

Annak idején azért vezették be a társadalombiztosítást, hogy az idősek eltartásának terhét levegyék az egyes családok válláról, és közös társadalmi kötelezettséggé tegyék. A hazánkban is működő "felosztó-kirovó", pontosabb nevén a folyó finanszírozású nyugdíjrendszer lényege, hogy az éppen aktív dolgozók adójellegű járulékaiból finanszírozzák az éppen nyugdíjas korú lakosság nyugdíját. 

Forrás: Dreamstime

A kötelező szülőtartás bevezetésével dupla terhet tettek a mai fiatalok és középkorúak vállára: egyrészt a központosított járulékfizetési kötelezettségük változatlanul fennmarad, tehát továbbra is fizetik a keresetük után a nyugdíjjárulékot, másrészt teljesíteniük kell a gyermeki eltartási kötelezettségüket is, azaz el kell tartaniuk rászoruló idős szüleiket. Ha pedig saját családot is alapítanak, értelemszerűen a saját gyerekeikről is gondoskodniuk kell. 

Az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságának kérdése már régóta központi téma, a kötelező szülőtartási kötelezettséget épp ezért sokan egy burkolt beismerésnek tekintik, miszerint a jelenlegi nyugdíjrendszer nem lesz képes megfelelő összegű nyugdíjakat biztosítani, ezért az állam ismét a családokra tolja át az öregek eltartásának anyagi felelősségét. 

Nincs kivétel! 

A gyerekeknek nem csak vér szerinti szüleiket kell eltartaniuk, hanem például nyugdíjas mostohaszüleiket, ha azok rászorulnak a tartásra, és a gyereket hosszabb ideig nevelték. Ha valakinek több mostohaapja is volt gyerekkorábban, akkor elvileg az összeset. Emellett a térítés nélkül a gyermekről gondoskodó nevelőszülő is ugyanúgy kérheti az eltartást. 

Forrás: Dreamstime

Abban az esetben pedig, ha a tartásra jogosult szülőnek nincsen gyermeke, akkor a távolabbi leszármazóit kötelezheti az eltartásra. 

Neked mi a véleményed a kötelező szülőtartásról? 

Az alábbiakban változatlanul közöljük azt a szerkesztőségünknek érkezett levelet, amelyben egy olvasónk felháborodását fejezte ki a törvénymódosítással kapcsolatban.

„Felháborít a július 1-jével életbe lépő törvénymódosítás, miszerint a rászoruló szülőkről minden nagykorú gyermek köteles gondoskodni. A szülők ettől a naptól kezdve hivatalosan maguk is kérhetik a támogatást, sőt, immár harmadik fél is kötelezheti a gyermeket arra, hogy eltartsa a szüleit. 

Örülsz neki, vagy felháborodsz?

Szülő vagy, vagy gyerek, esetleg mindkettő? Téged hogyan érint a most bevezetett kötelező szülőtartás? Írd meg nekünk a saját történetedet és véleményedet! Leveledet az info@life.hu e-mail címre várjuk.

Azt gondolom, hogy ez a gondoskodási hajlam minden jóérzésű gyermekben benne van: akit szeretetben neveltek a szülei, annak a szülei idősebb korukban biztosan számíthatnak a gyermek szeretetére és gondoskodására – törvényi szabályozás nélkül is. Annak a gyermeknek, aki felnőtt korában úgy dönt, megszakítja a szüleivel a kapcsolatot, bizonyára olyan feldogoz(hat)atlan sérelmei vannak, amelyek mindezt indokolják. 

Forrás: Dreamstime

Édesanyámat – aki egyedül nevelt bennünket – 10 éves koromban vesztettük el, ő mindössze 45 éves volt. A nővéremmel, aki öt évvel idősebb nálam, ketten maradtunk, további rokonok nélkül. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert édesanyánk akkori kolléganője és barátnője megmentett bennünket az állami gondozásba vétel alól, és magához vett minket, vállalta a felügyeletünket. Vele és a férjével egy háztartásban nőttünk fel, mindent megkaptunk, amit gyerekként csak megkaphattunk, és a tragikus sorsunk ellenére szeretetben, meleg családi légkörben nőhettünk fel. Mikor a nővérem 18 éves lett, átvette a gyámságot felettem, és visszaköltöztünk édesanyánk lakásába, és ezután ketten próbáltunk meg boldogulni. Persze továbbra is napi kapcsolatban maradunk jótevőinkkel, akik továbbra is ott segítettek bennünket, ahol csak tudtak. Ennek okán a világ legtermészetesebb dolga, hogy a nevelőszüleinket idősebb korukban mindenben támogatni fogjuk, ahogyan csak erőnkből telik majd. Pedig törvényileg nem kötelez rá semmi. 

Mélységesen sajnálom azonban azokat a gyermekeket, akiket ideiglenesen állami gondozásba adtak a szüleik, vagy akik olyan családban kényszerültek felnőni, ahol mindennapos volt a családon belüli erőszak, vagy ahol fontosabb volt az alkohol szeretete, mint a gyermek szellemi vagy testi épsége – és most, felnőttként arra kötelezik őket, hogy anyagilag támogassák azokat az embereket, akiknek sok mindent köszönhetnek, csak éppen azt nem, amit kellene.”