nyári olimpia pusztulás elhagyott épületek olimpia elhagyott helyek RioLife2016
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 2016. évi nyári olimpiai játékok végéhez közeledünk. Augusztus 21-e után kiürülnek a stadionok, szétszéled a tömeg, az olimpiai falunak búcsút intenek a sportolók. A milliárdokból újonnan felhúzott épületek pedig várakozó álláspontba helyezkednek. Enyészet vagy újrahasznosítás - vajon mi lesz a sorsuk?

Az elmúlt évek olimpiái jól bizonyítják, hogy hiába a ráköltött milliárdok, a modern, már-már futurisztikus épületek nem mindig állják ki az idő próbáját. Ennek oka pedig, hogy az olimpiát rendező országok nagy része a nagyszabású építkezések közepette nem igazán gondolkozott előre, nem volt tervük, stratégiájuk a temérdek grandiózus új épület későbbi hasznosítására. Azzal pedig, hogy hagyták, hogy az egykori olimpiai létesítményeken az enyészet legyen úrrá, gyakorlatilag milliárdokat dobtak ki az ablakon.

De lássuk, melyek azok az egykori olimpiai helyszínek, amelyek az elmúlt évtizedekben a leglátványosabb változáson mentek keresztül.

Berlin, az 1936-os XI. nyári olimpiai játékok helyszíne

Akkor

1936. augusztus 1. és 16. között 49 nemzet közel 4000 sportolója küzdött a győzelemért. Bár a németek lettek a legeredményesebbek, ironikus módon a náci Németországban megrendezett olimpia legnagyobb sztárja Jesse Owens, az amerikai színes bőrű atléta volt.

Nyitóünnepség a XI. nyári olimpiai játékokon, Berlinben Forrás: AFP

Ami az olimpia épületeit illeti: a kiváló rendezésnek köszönhetően a németek az addigi legjobb olimpiával rukkoltak elő, a központi berlini stadion is igen impozánsra sikeredett. A központi stadion mellett pedig az olimpiai falu is a berlini nyári játékok egyik büszkesége lett, ugyanis

ez volt az első kimondottan erre a célra épített olimpiai falu.

Hitler szándéka az volt, hogy a modern, grandiózus stadionok a Harmadik Birodalom nagyságát és erejét szimbolizálják.

Az olimpiai láng érkezése az 1936-os olimpiai játékokra Forrás: The Picture Desk/Cci

Most

A központi berlini stadion eredeti befogadóképessége 110 ezer ember volt, és még egy VIP-szektorral is rendelkezett, Hitler és meghívottjai számára. A hatalmas létesítmény a második világháború viszontagságait is nagyjából épségben átvészelte, olyannyira, hogy egy 2002-es átépítés után 2006-ban a futball-világbajnokság helyszínéül is szolgált. De nem minden létesítmény volt ilyen szerencsés. Az olimpia többi épülete ma már nincs túl jó állapotban.

Forrás: AFP/John Macdougall

Mivel további hasznosításukkal nem foglalkoztak, az építményeken az enyészet lett úrrá.

Forrás: AFP/John Macdougall

Szarajevó, az 1984-es XIV. téli olimpiai játékok helyszíne

Akkor

Az 1980-as években Szarajevó számos ipari változáson ment keresztül: modern épületeket, múzeumokat, lakótelepeket és oktatási intézményeket emeltek, a város a növekedésének tetőpontját pedig akkor érte el, amikor az 1984-es téli olimpia házigazdája volt. A szarajevói játékokon 10 sportágban, illetve szakágban 24 férfi, 13 női és két vegyes versenyszámban osztottak érmeket. Olyan egykori bajnokok versenyeztek itt, mint a Torwill–Dean jégtánckettős vagy a háromszoros bajnok finn sífutónő, Marja-Liisa Hämäläinen.

A XIV. téli olimpiai játékok nyitóünnepsége a szarajevói Kosevo Stadionban 1984. február 8-án Forrás: AFP

Most

A létesítmények egy része az enyészet, másik része a háború áldozata lett. 1992. április 6-án a boszniai szerb hadsereg körülzárta Szarajevót, amivel megkezdődött a város 1995 októberéig tartó ostroma, az olimpiai létesítmények nagy részéből pedig a Jugoszláv Néphadsereg katonai állásai lettek, ahonnan éveken át lőtték Szarajevót.

Az elhagyott bobpálya mára a graffitisek kedvelt helyévé vált Forrás: AFP/Elvis Barukcic

Az ostrom alatt sok építmény új funkciót kapott: volt, amit katonai eszközök tárolására használtak, vagy fegyverraktárként hasznosítottak. Mivel a bobpálya a frontvonalban volt, a tüzérség erődítményének része lett. Még ma is láthatóak azok a lőrések, amelyeket egykor a katonák vájtak a betonba. A síugró sáncok környékén pedig mesterlövészek vadásztak az ellenségre. Az ostrom alatt több mint tízezren vesztették életüket, így rögtönzött temetőkre is szükség volt:

az egyik sírkert az olimpiai nyitóünnepség helyszínének, a Kosevo Stadionnak a közepére került.

Elhagyott sísáncok és a temetővé vált futballpálya Forrás: Origo

A jelöletlen sírokban férfiak, nők és gyermekek is nyugszanak.

Athén, a 2004-es XXVIII. nyári olimpiai játékok helyszíne

Akkor

Az ötkarikás játékok nagyjából 9 milliárd euróba került a görögöknek, a legtöbb helyszínt kifejezetten az olimpiára építették fel. A kritikusok már az olimpia idején is azt hangoztatták, hogy Görögország a torna után nem fogja tudni hasznosítani a létesítményeket. Igazuk lett.

Légifelvétel az olimpiai stadionokról Forrás: AFP/Fayez Nureldine

Most

Ma már nemhogy sportolókat nem látni errefelé, de még az egykori stadionoknak, lelátóknak és magának az olimpiai falunak is csak a maradványai árválkodnak a görögországi kopár vidéken.

Elhagyott lábtenisz- és strandröplabda-stadion Faliróban Fotó: Dudás Szabolcs/Origo

A létesítmények nagy részéhez 2004 óta senki nem nyúlt, így azokon az évek során az enyészet lett úrrá.

A műugrók medencéje Fotó: Dudás Szabolcs/Origo

Az egykori medencékben ma szeméthalom tornyosul, a baseballstadion romjain vadvirágok burjánzanak, a strandröplabdapálya helyén pálmák lengedeznek.

Gazos lőtér Fotó: Dudás Szabolcs/Origo

Szocsi, a 2014-es XXII. téli olimpiai játékok helyszíne

Akkor

Szocsi évek óta volt már Vlagyimir Putyin egyik kedvenc üdülőhelye, nem meglepő hát, hogy az orosz elnök ebbe a Fekete-tenger partján elterülő városba álmodta meg az első orosz téli olimpiát. Az álma teljesült is, nem akármilyen módon:

minden idők legdrágább – nem mellékesen pedig legkorruptabb – olimpiáját rendezték meg Szocsiban.

Épülnek az olimpiai létesítmények Forrás: AFP/Mikhail Mordasov

A téli olimpia rendezési jogát 2007-ben nyerte el Oroszország, rá egy évre pedig meg is indultak a nagyszabású építkezések. Az orosz pályázat akkoriban 12 milliárd dolláros költségvonzatról szólt, amely végül megnégyszereződött, és összesen 51 milliárd dollárba került. Viszonyításképpen:

Putyin téli olimpiája háromszor annyiba került, mint a 2012-es londoni nyári játékok.

A magas költségeket egyebek mellett az okozta, hogy az új stadionokat és pályákat a nemzetközi trendekhez képest nagyjából háromszoros áron építették fel, de volt olyan sípálya, amit tízszeresen túláraztak. Bár az infrastruktúra-fejlesztést erősen túlárazták, végeredményben valóban grandiózus, vadonatúj épületeket sikerült felhúzniuk.

Forrás: AFP/Jens Buttner

Most

Egy meglehetősen központi problémával Szocsiban sem foglalkoztak: az épületek utóhasznosításával.

Fotó: Alexander Valov for blogsochi.ru

Menteni próbálták a helyzetet azzal, hogy a városba hozták a Forma-1-et, és hogy az olimpiai megnyitóünnepségnek helyet adó Fist Arénát nevezték a 2018-as foci-világbajnokság egyik helyszínének, ezeknek a rendezvényeknek viszont nincs szükségük annyi kiszolgálóépületre, amennyit Szocsiban létesítettek.

Fotó: Alexander Valov for blogsochi.ru

Hogy milyen jövő vár a modern létesítményekre, csarnokokra és sípályákra? A szakértők szerint a teljes pusztulás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.