Nagy Feró: "Engem sohasem dugnának be a gyerekeim egy idősek otthonába!"

idősek otthona zenész Nagy Feró gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori botrányhős, a megszelídült rocker - igen, Nagy Feróról van szó, aki nemrég őszintén mesélt a családról, gyerekekről, régi emlékekről. 

"A fiam már 32 éves, de nekem még mindig a kisfiam. Gyakran előfordul, hogy odabújok hozzá, de az öccséhez, Hunorhoz is. Puszilgatom, ölelgetem őket, ilyenkor mindig rám szólnak: Apa, mit csinálsz? A feleségedhez bújj, őt ölelgesd!" - kacag Feró, aki derűsen emlékszik vissza arra is, hogy

milyen apa volt elfoglalt rockzenészként.

"A koncertek többnyire hétvégén voltak, így a hét többi napján szabad voltam. Botonddal minden este meg kellett néznem a Vuk mesefilmet, ezért ezt még most is kívülről fújom. Hunornak mesélni kellett, az ő kedvence A kis gömböc volt. A feleségem tartott össze minket, ő hozta-vitte a fiúkat az óvodába, az iskolába. Nem egyszerű rockzenész feleségének lenni, sok dícséret és hála, hogy kitartott mellettem, volt türelme hozzám, és elnézte a bukdácsolásaimat."

Nagy Feró a Pappa Pia forgatásán Fotó: Mudra László - Origo

Feró a Pappa Pia filmben is szerepet kapott: egy öreg zenészt játszik, akit fia bedug egy idősek otthonába, és az unokája segít megszökni. A rocker viszont biztos abban, hogy

ez a valóságban nem történhet meg.

"Az, hogy az örgek otthonába kerüljek, számomra elképzelhetetlen. Nagyon jó gyerekeim vannak, szeretnek engem, ezért biztos vagyok benne, hogy a halálomig mellettem lesznek, és ha kell, ápolnak, gondoznak. Éppen úgy, ahogy én tettem a szüleimmel." - mesélte Feró a Best magazinnak.

Gáspár Lacinak háromgyerekes apukaként lett teljes az életehttp://www.life.hu/csalad/20160909-a-legujabb-tronorokos-szuletese-utan-gaspar-laciek-elkeszultek-a-gyerekszobaval.htmlEgy hónappal a legújabb trónörökös születése után Gáspár Laciék végre elkészültek a gyerekszobával, azonban egyelőre jobbnak látják, ha maguk mellett tudhatják a picit. Család--Tudd meg, ki Kiss Ramóna lelkitársahttp://www.life.hu/csalad/20160908-kiss-ramona-szamara-a-huga-a-lelkitarsa.htmlA színésznőt és tíz évvel fiatalabb testvérét, Debórát különleges kapcsolat fűzi össze. Bár Ramóna az idősebb, mégis sokszor fordul tanácsért a húgához. Család--Stohl András szerint ezen stresszelnek a férfiakhttp://www.life.hu/csalad/20160907-scherer-stohl-es-geszti-vegre-elaruljak-nekunk-miert-stresszelnek-a-ferfiak.htmlStohl András,Scherer Péter, és Geszti Péter végre elárulták nekünk, hogy mi nyomasztja a férfiakat a leginkább. Vajon az anyagi problémák terhe nyomja a vállukat? CsaládFotó: Hirling Bálint - OrigoVilmos herceg: "20 éve minden egyes nap hiányzik anya!"http://www.life.hu/csalad/20160825-vilmos-herceg-oszinten-meselt-az-edesanyja-elvesztese-miatt-atelt-fajdalmarol.htmlAz egész világ könnyezett, amikor 1997-ben Diana hercegnő egy autóbalesetben életét vesztette. De a legnagyobb sokk a hercegnő családját érte. A napokban Vilmos herceg őszintén mesélt édesanyja elvesztése miatt érzett fájdalmáról. CsaládAFPDöbbenetes hasonlóság! Cristiano Ronaldo tiszta anyjahttp://www.life.hu/csalad/20160816-most-mar-tudjuk-kire-hasonlit-cristiano-ronaldo.htmlA sztárfocista egy igazán különleges Instagram-fotóval ajándékozott meg minket. A képen az édesanyjával, édesapjával, és kisfiával látható. Így végre az is kiderült, hogy kire is hasonlít a sztárfocista! CsaládOrigoŐrülten szerelmes a Szulejmán sztárja, Meryem Uzerlihttp://www.life.hu/csalad/20160812-orulten-szerelmes-a-szulejman-sztarja-meryem-uzerli.htmlMióta dúsgazdag kedvese, Can Atest megcsalta, Meryem Uzerli alkoholba folytotta bánatát, és ebből csak az rántotta ki, hogy kiderült gyermeket vár. Ennek már két éve, a színésznő és kislánya is ragyog a boldogságtól, ráadásul Meryemre ismét rátalált a szerelem. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.