Egy 1500 nő bevonásával készült vizsgálat kimutatta, hogy akik kevesebbet mozognak, és többet ülnek, azoknak a sejtjei nyolc évvel idősebbek, mint a korukbeli többi nő sejtjei. 

Amint arról a kutatást vezető Aladdin Shadyab, a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i Orvosi Iskolájának szakembere beszámolt, a kronológiai életkor nem mindig egyezik az ember biológiai korával, és úgy tűnik, az ülő életmód nem kedvez az utóbbinak. 

A sok ülés megrövidítheti az életetForrás: Thinkstock

A kutatás eredményei 

A vizsgálatban részt vevő 64 és 85 év közötti nők kitöltöttek magukról egy kérdőívet, és emellett hét napon át magukon hordtak egy eszközt, amely a fizikai aktivitásukat mérte. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknak a nőknek, akik naponta tíz óránál több időt töltöttek ülve, és emellett nagyon keveset mozogtak, rövidebbek voltak a telomerjeik, vagyis a kromoszómát alkotó DNS-szál végein található szakaszok, melyek feladata éppen az lenne, hogy a DNS-t a folyamatos károsodástól óvják. A telomerek egyébként az évek során maguktól is rövidülnek, de a káros életmód, például a dohányzás vagy az elhízás, felgyorsíthatják a folyamatot. A megrövidült telomerek pedig már szívbetegséget, cukorbetegséget vagy akár rákot is okozhatnak. A szakemberek azt is megfigyelték, hogy 

azoknak a nőknek, akik sokat ültek ugyan, de mellette naponta legalább fél órát mozogtak, nem voltak a szokásosnál rövidebb telomerjeik,  vagyis mindenkinek ajánlott, hogy már fiatalon kezdje el, és idős korában se hagyja abba a rendszeres mozgást, sportolást. 

Aki ülőmunkát végez, annak még inkább be kell iktatnia a rendszeres testmozgást az életébeForrás: Thinkstock

Napi fél óra mindig belefér 

Napi fél óra mozgást még úgy is meg tudsz oldani, hogy nem mész el edzőterembe, vagy nem nyomsz le otthon egy izzasztó tornát. Persze ez is nélkülözhetetlen legalább hetente egyszer. De a hétköznapokba lazán beiktatható alkalmakat sem érdemes elmulasztani. Olyan apróságokról van szó, hogy egy megállót legyalogolsz, lift helyett a lépcsőt választod, vagy biciklivel jársz a munkahelyedre. Iktass be egy-egy sétálós randit a szerelmeddel vagy a barátnőddel.  

Ülőmunkát végzel? Mozgástippek az irodába!
Miért fontos hatványozottan odafigyelni a mozgásra azoknak, akik ülőmunkát végeznek? Hogyan lehet az irodában is átmozgatni a testünket? Olvasd el Katus Attila tippjeit!