71 éves lett Susan Sarandon, a stílusában is merész díva

stílus vörös szőnyeg Susan Sarandon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Susan Sarandon a nagy színésznők nemzedékéből való, amit nemcsak Golden Globe és Oscar jelölései bizonyítanak, hanem a számos, igen komoly témákat boncolgató drámában játszott főszerepe, illetve az attitűd, amivel lépten-nyomon az egyéniséget és a természetességet hirdeti.

Susan Sarandon 1946 október 4-én született nagy családban, ugyanis nyolc testvére van. Tanulmányait katolikus iskolákban végezte, diplomát dráma tagozaton szerzett 1968-ban. Ekkor már Chris Sarandon felesége volt, akitől 1979-ben vált el. Kezdetben együtt jártak meghallgatásokra, de Chris kevesebb sikerrel szerepelt, míg Susant egyre több szerepre válogatták be. Első szerepét az 1970-es Joe című drámában kapta, majd belekóstolt a televíziós sorozatok világába is. 1974-ben a kor két imádott figurája, Jack Lemmon és Walter Matthau mellett játszott a Szenzáció! című filmben, rákövetkező évben pedig jött a nagy áttörés, a The Rocky Horror Picture Show.

Susan Sarandon a nagy áttörést a The Rocky Horror Picture Show-val érte el Forrás: Giphy

Az Atlantic City-ben eljátszott főszerepért 1981-ben Oscar-díjra jelölték, majd jött az első kultikussá váló jelenet a The Hunger című fantasy thrillerben, amiben Catherine Deneuve-vel vállalt erotikus jelenetet. Az eastwicki boszorkányokban Jack Nicholson, Michelle Pfeiffer és Cher mellett játszik, a Baseball bikákban Kevin Costner és Tim Robbins társaságában. Utóbbival a 12 év korkülönbség ellenére szerelem szövődik közöttük, nem sokkal később össze is házasodtak és két gyermekük született. 2009-ben elváltak, de ma is jó kapcsolatot ápolnak.

Susan Sarandon az igazán értékes és sikeres filmeket a 90-es években forgatta. A sor a drámai fordulatokban bővelkedő Thelma és Louise-zal kezdődött, amiért Oscar- és Golden Globe-díjra jelölték. Mindkét jelölést megkapta a Lorenzo olaja című filmért is, amiben a halálos beteg fiáért tűzön-vízen át harcoló anya szerepében tündökölt. Az ügyfél című drámában kisfiú védencéért küzdő ügyvédet alakított, amiért újabb Oscar-jelöléssel dicsérték. A valós történeten alapuló Ments meg, Uram! című drámában egy halálraítéltért harcoló apácát játszott, fantasztikus alakításáért végre megkapta az aranyszobrot. A filmet egyébként Tim Robins rendezte, a másik főszerepet pedig Sean Penn játszotta. Az Édesek és mostohák című drámában Julia Roberts és Sean Penn mellett alakított főszerepet, a rendező szintén Tim Robbins volt. Az évtized utolsó alakítása a Natalie Portmannel közös Mindenütt jó című film volt, amiben az anya-lánya kapcsolatot boncolgatják.

Susan Sarandon az igazán értékes és sikeres filmeket a 90-es években forgatta, kezdve a Thelma és Louis-zal Forrás: Giphy

A következő közel két évtizedben még rengeteg szuper alakítása volt. A szuper vígjátékok és romantikus komédiák mellett a drámai szerepek sem maradtak el. A Minden jöhet, az Örök lányok, a Hölgyválasz, a Veszedelmes vonzerő, a Dr. Halál, a Végzetes hazugságok, a A nagy nap, a Robin Hood végnapjai és az All about Ray egytől egyig fantasztikus, kihagyhatatlan filmek.

Susan Sarandon kiállása nemcsak a filmvásznon elsöprő erejű, a vörös szőnyeges eseményeken is ezért vagy azért, de mindenki felfigyel rá. Diane Keaton és Meryl Streep mellett Susan Sarandon az, aki a nadrágot, a nadrágkosztümöt simán bevállalja a vörös szőnyegen. De nem ez az egyetlen feltűnő stílusjegye a színésznőnek. Imádja például a napszemüvegeket, amelyeket a legnagyobb eseményeken sem hagy el, és a mély dekoltázsról sem mond le 70 felett. Akár a melltartóját is kivillantja úgy, hogy a magamutogatás vádja véletlenül sem merül fel, hiszen annyira természetesen, annyira lazán viseli, annyira egyértelműen jön az egyéniségéből. Susan Sarandon talán az egyetlen, aki sínbe tett lábbal is dögös, néha viszont egyáltalán nem gondolkodja túl: volt olyan filmpremier, amire egy kötött pulóverben érkezett, de kabátban és kesztyűben is láttuk már, ami szintén rendhagyó. Susan Sarandon igazi különc, aki soha nem felejtette el, melyek az igazán fontos dolgok az életben.

/1710/71__v2017103144551

Hollywoodi sztárok, akik másként gondolkodnak az öregedésről

A 21. században, amikor a 40 az új 30, és az 50 az új 40, minden arról szól, hogyan őrizhetjük meg a fiatalságunkat. Az állandó figyelem középpontjában álló hírességek még inkább úgy érzik, hogy 50 felett is 20-nak kell kinézniük, ami általában tragikusan szétplasztikázott külsőhöz vezet. Szerencsére Hollywoodban is akad néhány kivétel, aki máshogy gondolkodik erről. Íme, a méltóságteljes öregedés hívei!
A hónap színe: a gesztenyebarnahttp://www.life.hu/trend/20171002-a-honap-szine-a-gesztenyebarna.htmlHa igazi gesztenyeőrült vagy, aki csak azért szed belőle minden ősszel egy egész kosárral, mert a következő lépésnél sem tud ellenállni a lába előtt heverő, mosolygó termésnek, akkor pontosan tudod, hogy hányféle színt mutat. Hol bordóba, hogy narancsos árnyalatba, hol pedig mélybarnába hajlik, egyszóval igazán különleges, így a ruhatáradban is ott a helye a gesztenyebarnának. TrendOrigoHeti trendjelentés: Colin Firth felesége borzalmasan nézett kihttp://www.life.hu/trend/20170929-heti-trendjelentes-szerepel-benne-nina-dobrev-winnie-harlow-colin-firth.htmlA héten sem volt hiány ütős outfitekből. Az áttetsző anyagok, a kifinomult ruhák és a megdöbbentő darabok is jelen voltak a vörös szőnyegen. Mutatjuk az 5 legemlékezetesebb darabot! TrendNorthfoto20 éve gyilkolták meg Gianni Versacét - Így emlékeztek rá!http://www.life.hu/trend/20170927-20-eve-gyilkoltak-meg-gianni-versacet-igy-emlekeztek-ra.html20 évvel ezelőtt történt, 1997. július 15-én, hogy meggyilkolták az akkor legsikeresebb és imádott divattervezőt, Gianni Versacét. Halálának okáról ma is rengeteg teória él, ami viszont biztos, hogy a kivételes tehetségű, sajátos szemléletmóddal megáldott legenda elvesztése nagy tragédia volt. Két évtized múltán, a milánói divathéten az egész szakma előtte tisztelgett. Trend--Dobd fel az outfitedet hímzéssel: bazár! http://www.life.hu/trend/20170925-himzes-ruhakon-es-kiegeszitokon-szuper-trend.htmlA legnagyobb divattervezők is évről évre felkapják ezt a trendet, ami kifinomult, elegáns, máskor vagány és feltűnő. A hímzés mindenesetre nagyon is nőies, érdemes kísérletezni vele. TrendOrigoSminktrendek 2017 őszénhttp://www.life.hu/trend/20170921-sminktrendek-2017-oszen.htmlSzínpompás és szédítően izgalmas őszünk lesz. Ebben a szezonban újra hódít a macskaszem, a füstös szem, és az aranyláz is felütötte a fejét. Az éjszaka királynőinek a vampy szenvedélyessége szinte kötelező, de másképp, mint ahogy eddig azt megszoktuk. Nyolc izgalmas trend közül választhatsz idén. Íme! TrendThinkstockMinden idők legstílusosabb stewardess uniformisaihttp://www.life.hu/trend/20170919-minden-idok-legstilusosabb-stewardess-uniformisai.htmlA légiutaskísérők világáról a Kapj el, ha tudsz című film jut eszembe: elegánsak és vidámak és kísérik a jóképű pilótákat. Ha ez távol is áll a valóságtól, az elegáns jelző sok esetben mégis igaz. Mutatjuk is a világ legcsinosabb stewardess uniformisait! Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.