Állítólag a magyar kimondottan pesszimista nép és örömét leli a panaszkodásban. A folyamatos sopánkodás viszont nem csak az egészségünkre lehet ártalmas. Társas kapcsolataink is kárát láthatják.

Vajon mi a különbség panaszkodás és tényközlés között? Leginkább az, hogy az előbbinél az ember együttérzést, sajnálatot, biztatást vár el, mert nagyon feketén látja a helyzetét, közben pedig igyekszik a felelősséget saját magáról valaki másra vagy a körülményekre áttolni. Az utóbbinál az ember csupán puszta tényeket közöl és tisztában van azzal, hogy a problémáját ő maga tudja megoldani, ezért vállalja a saját felelősségét és az erőfeszítéseket ennek érdekében.

A nehézségeket viszont nem olyan egyszerű ennyire tárgyilagosan kezelni, mert miközben panaszkodunk, valamilyen mértékben meg is könnyebbülünk.

Panaszkodáskor az ember együttérzést, sajnálatot, biztatást vár el, mert nagyon feketén látja a helyzetétForrás: Shutterstock

Amikor megoszthatjuk valakivel a bánatunkat, átadunk a terheinkből a másiknak. Jó érzés látni, hogy figyelnek ránk, végighallgatnak minket, fontosak vagyunk. Főleg akkor, ha a másik még együttérzést is tanúsít és megértően bólogat. Ha visszacsatolást is kapunk arról, mennyire nehéz most nekünk, panaszkodásunk már célt is ért. Az már lényegtelen apróságnak tűnik, hogy ha egy kellemetlen eset történik velünk, és még napokkal, hetekkel később is a minket ért sérelmeken rágódunk, akaratlanul újra és újra lejátsszuk a kellemetlen jelenetet a fejünkben. Ezzel pedig ártunk magunknak. Vagy talán a másiknak is?

Mi a helyzet akkor, ha mi kényszerülünk szünet nélküli méltatlankodások hallgatására?

Amikor nekünk panaszkodnak, valószínűleg mindannyiunk meglehetősen kényelmetlenül érzi magát. Időnként bárkinek lehet nehezebb periódus az életében. A panaszkodás viszont már kevésbé elfogadható, ha megállás nélkül jelen van beszélgetéseink során, hiszen nagyon megterhelő folyamatosan a másik sérelmeit hallgatni. Az állandó negatív hullámok el is távolíthatnak minket a panaszkodótól, hiszen az ember ösztönösen menekül a lehúzó, életkedvet kiszipolyozó személyektől. Ezért miután beszélgetőtársunk a panaszáradat végére ért, mi pedig együttérzésünkről biztosítottuk őt, zökkentsük ki a szokásos, panaszkodó rutinból és igyekezzünk más irányba terelni a társalgást! Persze azzal sem árt tisztában lennünk, valóban súlyos probléma áll-e a sopánkodások hátterében. Próbáljunk fényt deríteni az okokra!

Az állandó negatív hullámok eltávolíthatnak minket a panaszkodótólForrás: Shutterstock

Vajon tényleg olyan sanyarú és gondterhelt az illető élete, mint azt állítja? Vagy csak szereti sajnáltatni magát, mert addig sem kell azon törnie a fejét, hogyan kerülhetne ki szorult helyzetéből? Természetesen vannak olyan élethelyzetek, amelyek megviselik az embert. Ilyen lehet egy szerettünk, az egészségünk vagy éppen a munkánk elvesztése, feszült viszony a kapcsolatainkban vagy egy váratlan tragédia. Ezek a stresszes események valóban próbára teszik az embert, jogos tehát, ha ezidőtájt sötéten látjuk a világot. Valamennyi időt érdemes adnunk magunknak, hogy elsirassuk a veszteségeinket, de ezután célszerű a probléma helyett a megoldásra helyeznünk a hangsúlyt.

Amíg ugyanis azzal töltjük az időnket, hogy negatív gondolatokat ismételgetünk, közelebb kerülünk a klinikai depresszió, az alkoholizmus, különböző evési rendellenességek, valamint szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatához. A gond az, hogy a panaszkodás iránti vágy nagyon erős lehet, így nehéz megválni ettől a szokástól.

Ha egyedül nem tudunk megbirkózni a ránk szakadó helyzettel, kikérhetjük barátaink, családtagjaink tanácsait. Talán ők olyan megvilágításból tekintenek az adott problémára, amire mi nem is gondolnánk. Legyünk azonban óvatosak a jó tanácsokkal, mert akadhat köztük olyan is, amely a mi élethelyzetünkben nem jelenthet megoldást. Ha még mindig nem boldogulunk, keressünk szakembert! Egy pszichológus vagy egy coach egyaránt sokat segíthet.

Ha egyedül nem tudunk megbirkózni a ránk szakadó helyzettel, kérjünk tanácsot barátainktól vagy segítséget egy pszichológustólForrás: Shutterstock

Ha viszont csak túlzó perfekcionizmusunk áll panaszkodásunk hátterében és az elégedetlenségünk tönkreteszi a mindennapjainkat, gondoljuk végig, mit tehetnénk azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Először is vegyük sorra, mennyi jó dolog van az életünkben. Írhatunk hálanaplót, de az is jótékony hatással bírhat, ha a nap végén végiggondoljuk, mennyi jó történt velünk. Ezek után összpontosítsunk arra, hogy tudatosan más szemmel tekintsünk az életünkre.

A hibáink, a hiányosságaink helyett fókuszáljunk előnyösebb tulajdonságainkra. Tűzzünk ki kisebb célokat, és minden egyes nap tegyünk valamit ezekért. A kudarcok helyett sikereinkre koncentráljunk. Szakadjunk ki a megszokás mókuskerekéből. Tanulmányok szerint már egy kétperces meditáció is elegendő ahhoz, hogy csökkentsük a panaszkodás iránti sóvárgást. Amikor úgy érezzük, elöntenek a negatív gondolatok, összpontosítsunk tudatosan valami másra, amíg el nem múlik a panaszkodás iránti késztetés. Változtassuk meg azt, ahogyan hozzáállunk a kudarchoz. Így nemcsak az önbecsülésünket védhetjük, hanem a pesszimizmusunkon is úrrá lehetünk. Eközben pedig növeljük a stressztűrő képességünket és még boldogabbak is lehetünk, „csak" néhány szokásunkon kell változtatunk.