A gyerekek néha túl őszinték – Bókok, melyek a végsőkig aláznak

szülő anya kínos bók gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kicsik őszinték, ami igazi kis kinccsé teszi minden szavukat. Ugyanakkor gyakran kínosan érinti a szülőket, legyen szó utcai megnyilvánulásról vagy a négy fal között elhangzó „bókokról”.

„Anya, nagyon csinos vagy ma, csak a hajad olyan dundi.” – Begöndörítettem a hajamat, többé nem teszem. – Irén (36)

Az utcán mentünk haza az oviból, amikor egy nagyon vörös hajú fiatal lány jött velünk szembe. A lányom ismét nem tudta magát disztingválni, és megszólította: „Szia, nagyon szép a hajad, olyan mintha égne a fejed!” Mindezt olyan bűbájos mosollyal az arcán, hogy elkezdtem aggódni, kit is hoztam a világra. – Klára (30)

Klára kislánya hazafelé sétálva hozta kellemetlen helyzetbe anyukáját (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

„Anya, te pont olyan vagy, mint a Szörnyella. Mindketten ugyanolyan szépek vagytok.” – Kedvesnek szánt bók a 101 kiskutya-rajongó 5 éves fiamtól, méghozzá hétfő reggel. Ennél csodásabban nem is indulhatott volna a hetem. – Reni (33), a szerkesztő

Kocsival mentünk haza a nagyitól, amikor a hátsó ülésről elkezdte sorolni a kislányom, hogy kiket imád: „Imádom apát, imádom nanit, imádom a mamát... anya, neked pedig majd lerágom a körmöd.” – Anita (31)

Anita kislánya a kocsiban ülve okozott szavaival meglepetést anyukájának (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

„Anyuci, hogy neked mekkorák a melleid?” – Mindezt a tömött buszmegállóban kiabálva, miközben a melleimet kezdte markolászni a 4 évesem, akit az ölemben tartottam. Aznap inkább lesétáltuk azt a két megállót. – Ági (27)

A fiam szeret oviba járni, de az elején még csak az egyik óvónőjét kedvelte, amit nem rejtett véka alá. Egyik reggel, a csoportszobába lépve meglátta, hogy ő van bent. Erre megfordult, és jó hangosan így szólt: „Anya, ma nem kell értem jönnöd, Brigi néninél alszom, mert őt szeretem a legjobban!” – Kati (41)

Magyar sztárok gyermekeinek szokatlan nevei és érdekes jelentésükhttp://www.life.hu/csalad/20190401-magyar-sztarok-gyermekeinek-szokatlan-nevei-es-erdekes-jelentesuk.htmlSokan, főként az ismert emberek szeretik gyermekeiket furcsa, egyedi nevekkel megajándékozni, ezzel is éreztetve, hogy ők nem csupán szüleik életében különlegesek. A névválasztás nehézségeiről és felelősségéről korábban már írtunk, most nézzük meg pár magyar celeb/sztárpár döntését és a mögöttük lévő okokat. CsaládOrigoHíres hollywoodi szülők, akik nyíltan vállalják oltásellenes nézeteikethttp://www.life.hu/csalad/20190318-hires-hollywoodi-szulok-akik-vallaljak-oltasellenes-nezeteiket.htmlBár itthon is folyamatosan terítéken van az oltások körüli vita, az Egyesült Államokban ez már egyfajta csendes háborúba csapott át. A lakosság közel egyötöde vakcinaellenes, ami nagyrészt a hollywoodi hírességeknek is köszönhető. CsaládOrigoA várandósság "fertőző" lehet, erre a megállapításra jutottak a kutatókhttp://www.life.hu/csalad/20190307-a-varadossag-fertozo-lehet-erre-a-megallapitasra-jutottak-a-kutatok.htmlEgy több évet átölelő vizsgálat során a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a várandósság – főként baráti körben – igencsak fertőző lehet. A hirtelen feléledt anyai ösztönök mellett más, furcsa okokat is találtak erre a jelenségre. CsaládOrigoEzekre a fotókra csak az időutazás vagy az emberi klónozás adhat magyarázatothttp://www.life.hu/csalad/20190313-ezekre-a-fotokra-csak-az-idoutazas-vagy-az-emberi-klonozas-adhat-magyarazatot.htmlA DNS-teszt nem játékszer. Előfordulhat, hogy igencsak összekuszálja az addigi rokoni viszonyokat. Vannak azonban olyan esetek, amikor nem lehet kérdéses, hogy két embernek igen hasonló a genetikai állománya. CsaládOrigoAlbert Einstein szerint így nevelhetsz intelligens gyermekethttp://www.life.hu/csalad/20190309-a-zseni-albert-einstein-szerint-igy-nevelhetsz-intelligens-gyermeket.htmlA világtörténelem egyik legzseniálisabb gondolkodója úgy vélte, csupán egyetlen dolog határozza meg, hogy egy gyermek értelme milyen mértékben fog kinyílni. Ez pedig nem valamilyen csodapedagógiai módszer, és még csak nem is egy nevelési stílus, hanem az egyszerű mesehallgatás. Család--Azok a nagyszülők, akik rendszeresen vigyáznak az unokáikra, tovább élnekhttp://www.life.hu/csalad/20190301-azok-a-nagyszulok-akik-rendszeresen-vigyaznak-unokaikra-tovabb-elnek.htmlEgészen nyugodtan kérd fel a szüleidet időszakos bébiszitterszerepre, hiszen ennek köszönhetően hosszabb életet élhetnek. A nagyszülők – főként azok, akik már nyugdíjaséveiket töltik – hajlamosak szinte szó szerint belebetegedni a „felesleges vagyok" érzésbe. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.