'90-es évek szoba tinédzser tini otthon poszter lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kilencvenes években még igazán lehetett lázadni. Akkoriban még nem a feng shui szerint rendeztük be a szobánkat, nem számított sem a színek összhangja, se a luxus érzése. Az egyediségen és praktikusságon volt a hangsúly. Ezek tették és teszik ma is igazán különlegessé az akkori tiniszobákat.

Ami nem hiányozhatott a 90-es évek egyetlen tinédzserszobájából sem

Kazettás magnó/hi-fi szett – Felejtsd el a zeneletöltést és a különböző zenei applikációkat – hol voltak akkor még az okosmobilok? Ha volt is a családban számítógép, az egész biztosan a nappaliban kapott kitüntetett helyet. A CD-k drágák voltak, csakúgy, mint a lejátszójuk, maradt tehát a kazetta, amit a végtelenségig másoltunk, vagy összeállítottuk a saját válogatásunkat – sokan a rádió kívánságműsorát figyelve.

Fotó: Adrienne Salinger

Poszterek – Sokan csak ezekért vettük a zenei és egyéb popkulturális újságokat. Ott lógtak a falakon, a mennyezeten, sőt még az ajtón is kedvenc együtteseink, színészeink, sportolóink, akik utat mutattak és példaképként lebegték be azt a pár négyzetmétert, amit birtokoltunk. Ezek mindegyike szent és sérthetetlen volt, legkedvesebb barátunk, a cellux pedig mindig készen állt, hogy a sérült darabokon segítsen.

Fotó: Adrienne Salinger

Praktikus bútorok – Nem számított, hogy a kanapé vagy a fotel régi, netán kopottas, a rendetlenség – ami abszolút jellemző volt az akkori fiatalokra is – úgyis elfedte őket. A káosz összességében uralta az egész szoba atmoszféráját, amibe belefért egy-két nem éppen modern bútordarab is, a lényeg a kényelem és a praktikum volt.

Fotó: Adrienne Salinger

Plüssállatok és zenekaros pólók – Igen, lényegében ezek jelentették a szobák másodfokú díszítő elemeit. Az eltűnőben lévő gyerekkor maradványai remekül megfértek az ifjonti lázadó szimbólumaival. Manapság a régi játékokat az ágy alatti tároló őrzi – vagy a pince –, de akkoriban nem volt ciki a polcon tudni kiskori kedvenceinket.

Fotó: Adrienne Salinger

Kattints a képre, és nézd meg galériánkat:

Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Fotó: Adrienne Salinger
1 / 14
Drew Barrymore hippi lakberendezési kollekciót dobott piacrahttp://www.life.hu/otthon/20190402-legy-otthon-olyan-bohem-mint-a-hippi-drew-barrymore-szineszno.htmlA modern lakberendezést gyakran összemossuk a minimalista és az ipari dizájnnal. A 21. századi belső terek azonban nem feltétlenül jelentik a letisztultságot és a színek, formák visszafogottságát. Erre tökéletes példa az úgynevezett hippi stílus, amit bohémként és bohóként is szoktak emlegetni. OtthonOrigoKonMari takarítási módszer, avagy szabadulj meg a feleslegtőlhttp://www.life.hu/otthon/20190218-konmari-takaritasi-modszer-avagy-szabadulj-meg-a-felesleges-dolgoktol-otthon.htmlTe is úgy érzed egy-egy nagytakarítás után, hogy a tisztaság mellett nyertél némi rendet is, de ez a rend gyakran elrejtett dolgokból, kacatokból, porfogókból és felesleges tárgyakból áll? Nos, akkor a KonMari-módszer™ – ami a takarítás, a rendrakás, az otthonunk rendszerezésének egyfajta újragondolása – neked való. OtthonOrigoLegyen több helyed és esztétikusabb otthonod – Tárolási tippekhttp://www.life.hu/otthon/20190201-tarolas-es-helykihasznalas-lakasatalakitasok.htmlNem kell, hogy nagyobb lakásba költözz vagy összenyiss szobákat ahhoz, hogy jobban elférj. Több helyet ugyanis az okos elrendezéssel is elérhetsz. Erre hoztunk pár szuper példát. OtthonOrigoEzek egyetlen nő éjjeliszekrényéről sem hiányozhatnak http://www.life.hu/otthon/20190213-ezek-egyetlen-no-ejjeliszekrenyerol-sem-hianyozhatnak-haloszoba.htmlAz éjjeliszekrény kifejezetten személyre szabott darab, és ez alatt nem elsősorban a formáját és az anyagát értjük. Az, hogy mit rejt az ágyadnál lévő kis tároló, csak rajtad múlik, szokásaid, igényeid határozzák meg. Vannak azonban szinte már kötelező dolgok, amelyek nem hiányozhatnak egyetlen nő éjjeliszekrényéről sem. Lássuk ezeket! OtthonOrigoEzek a növények túlélik az ablaktalan fürdőszoba mostoha körülményeithttp://www.life.hu/otthon/20190214-ezek-a-novenyek-tulelik-az-ablaktalan-furdoszoba-mostoha-korulmenyeit.htmlA fürdőszobát a felüdülés, a megújulás és a frissesség atmoszférája járja át, amelyhez jól illenek a zöld növények. Azonban éppen a fürdő az a helyiség, amely gyakran nélkülözi az ablakot, sajátos klímáját tekintve pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen virággal próbálod hangulatosabbá tenni. OtthonOrigoBotanikus zöldben pompáznak ezek a skandináv stílusú otthonokhttp://www.life.hu/otthon/20190324-botanikus-zoldben-pompaznak-ezek-a-skandinav-stilusu-otthonok.htmlA zöld a harmónia, a béke és a nyugodt légkör megteremtője, továbbá megidézi a természet tökéletességét és kiegyensúlyozottságát. Sokan azonban félnek megjeleníteni ezt a csodás színt a lakásukban, pedig rendkívül sok árnyalat közül lehet választani, tehát nem csak a merészek és a fradisták előtt áll nyitva a kapu. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.