Így kezdődött Stohl András és menyasszonya, Vica közös élete: páros interjút adtak

Stohl András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Stohl András három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy elköltözik családjától, és új életet kezd Vicával. Ez azonban nem volt könnyű egyikük számára sem: a pár most közösen adott interjút, amelyben nyíltan beszélnek életükről. 

„András sváb fiú, megbecsüli a rendet, és vigyáz a tisztaságra. Szerintem minden nő ilyen férfiról álmodik, én legalábbis mindenképpen. Falusi lányként engem arra neveltek, hogy vezessem a háztartást. Olyan a közös életünk, mintha állandóan nyaralnánk. András szereti, ahogy nő vagyok mellette" – mesélte Vica a Storynak.

„Már az összeköltözésünk előtt közöltem Vicával, nagyon jólesik, hogy ennyire szeret. Erre azt felelte, te még nem is tudod, hogy mennyire foglak majd szeretni. És valóban, szintet lépett a kapcsolatunk. Négy év után is minden reggel úgy ébredünk, hogy tudunk örülni egymásnak" - tette hozzá András, és arról is beszéltek, hogy egy évig tartott, mire a színész meghozta a döntést, hogy kilép az akkori kapcsolatából és pszichológus segítségét is kérte ehhez.

Forrás: TV2

Vica elmondta, hogy nem csak kedvese, de ő is rengeteget vívódott akkoriban:

"Engem lelkileg éppúgy megviselt, mint a többieket, én ugyanúgy pszichológushoz fordultam emiatt, mint Andris. Az ilyen lépéseket kizárólag az tudja megtenni, aki szerelmes. (...) Beleszerettem a férfiba, aki már foglalt... Borzalmas érzés, mintha egy mély kút nyelne el. Lelkifurdalás minden téren. Egy ilyen kapcsolat rengeteg fájdalommal jár. Ezt azok tudják csak, akik átéltek már hasonlót, akik nem, azoknak meg azt kívánom, hogy soha ne is kelljen. Mindenki rád haragszik, mindenki téged hibáztat, sokszor te is magadat. Ilyenkor muszáj szakemberhez fordulni... András elárulta, mi működik és mi nem a párkapcsolatában. Azt javasoltam, hallgasson meg egy szakembert, én nem akarok tanácsot adni neki" - emlékezett vissza Vica.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.