Magas, szőke lány széles mosollyal. Szilágyi Liliána Még csak 23 éves, de már Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok magyar úszó. A legtöbben azt gondolnák, ha rápillantanak, hogy neki minden sikerült. Szép is, sikeres is, mi kellhet még? Pedig neki sem hullott az ölébe a sportolói karrier, a szépségről pedig egy időben egészen más ideál élt a fejében, mint saját maga.

 

Nyolcéves koromban arról álmodoztam, hogy késsel vágom le a zsírt a combomról.

Ez egy nagyon erős kijelentés. Főleg egy 8 évestől. Mi miatt fogalmazódott meg ez a gondolat ilyen idősen a fejedben?

Azért fogalmazódott ez meg bennem, mert egészen kiskoromtól csak azt hallgattam a körülöttem lévőktől, hogy kövér vagyok, illetve hogy miket kéne változtatnom a testemen. Kétéves koromban egy fülbetegség miatt antibiotikum kúrát kellett kapnom, elég hosszú ideig. Ez nem csak az emésztésemre hatott ki, de a hormonháztartásomra is. Ekkor kezdtem el rohamosan hízni, ami nem is akart abbamaradni. 6 éves koromra egy gömbölyű húsgolyó lettem. Hogy lefogyjak a szüleim beírattak balettra és ritmikus gimnasztikára. Ez nem éppen a legszerencsésebb közeg, mert itt fokozottan igaz, hogy olyan követelményeket támasztanak a lányokkal szemben, ami eltér a normálistól. Az edzők és a csapattársaim megszóltak, hogy kilógok közülük.

Szilágyi LiliánaFotó: Adidas/ IAMBARNIE.COM/Barnie

8 évesen eljutottam addig a gondolatig, hogy a kilóim száma összefügg azzal, hogy mennyire fogadnak be egy társaságba.

A lányok általában jobban szeretnek babázni, mint sportolni. Hogy lehet, hogy a Barbie helyett a sportot választottad?

Ezen a kedves kérdésen most nagyon elmosolyodtam, ugyanis, szerintem volt vagy 100 különböző Barbie babám kicsiként. Volt házam is, autóm is és mindenféle kiegészítőm hozzájuk. Számomra ez volt az abszolút kikapcsolódás! Amikor csak időm engedte, játszottam velük. A sportolás nem hiszem, hogy kizárja a csajos dolgokat...

Egy élsportolói karrier gondolom, rengeteg lemondással jár. Mit tartasz a legnagyobb áldozatnak, amit nőként meghoztál a sportolói karriered érdekében?

Nem szeretem, amikor a lemondás szót egy lapon említik az élsporttal. Úgy gondolom, hogy ha valaki elköteleződik valami mellett, akkor azt nem szabadna mártírként megélnie. Viszont, ha nagyon mondanom kéne egy példát, akkor talán azt említeném meg, hogy nem tudtam részt venni a szalagavatómon egy verseny miatt. Ez még mindig fáj kicsit. Gyerekként persze ugyancsak nem volt a legjobb edzésekre járni, és a serdülőkorom sem volt más, mint edzések sorozata valamint kemény, időbeosztásokkal teli rendszer, de ugyanakkor rengeteg olyan élménnyel gazdagodtam, amiket egy átlagember, egy „átlagos nő" nem feltétlenül tud a mindennapjaiban megélni. A testem működéséről és az énképemről szinte mindent a sport által ismertem meg. Illetve a párkapcsolati kérdésekben sem vagyok a legprofibb, de nem hiszem, hogy bármiről is lekéstem volna.

A nők többsége vitathatatlanul megfelelési kényszeres. Meg akarunk felelni a szüleinknek, a tanárainknak, a párunknak, a társadalmi elvárásoknak. A te esetedben ez igaz?

Huhh, ha lehetett volna a szótárban képpel illusztrálni a megfelelési kényszert, akkor talán én lettem volna, aki megtestesíti. Az utóbbi időben ez valószínűleg egyáltalán nem látszik, mert egyre jobban önmagamnak és a saját magam örömére alakítom az életem. De mivel abban nőttem fel, hogy mindenhol, mindenkinek meg kellett felelnem, ez valószínűleg mindig is bennem lesz. Van, hogy emlékeztetnem kell magam arra, hogy valakinek a reakciója, megjegyzése, gondolata velem kapcsolatban nem kell, hogy befolyásoljon engem. Ugyanakkor látom a környezetemben, akár legyen szó sportolókról, vagy átlagemberekről, hogy mennyire függenek a környezetük visszajelzéseitől. Szerintem ez nagyon káros tud lenni, mivel bele lehet esni abba a csapdába, hogy teljesen átadják a kontrollt. Nem önmaguk igényeinek és elvárasainak élnek, hanem egy ideának. Akkor pedig nem önmagukban találják meg a stabilitást és az elfogadást, hanem az mindig az adott környezeti tényezőktől függ majd. Jártam én is ebben a cipőben, nem véletlenül voltam bulimiás. Egy nőnek el kell fogadnia magát úgy, ahogy van, mert minden ember csodás, önmagától.

A nő a társadalom nagy része szerint – még akkor is, ha eredményes sportoló - legyen szép és csinos. Sokan centikben, kilókban, testtömegindexben határozzák meg a női létet, holott ez csak egy burok. Számodra mit jelent nőnek lenni?

Egyszer, nem is olyan régen megkérdeztem Anyukámat erről. Egy étteremben jártunk és rám nézett, majd kihúzta magát és azt mondta: „Egy nő, mindenhogy Nő. Akkor is, ha ki van festve, fel van szépen öltözve és akkor is, amikor egy kukászsákot visel. A Nőiesség nem külső dolgoktól függ, hanem belső tulajdonságokból és a kisugárzásból fakad!" Ebben teljesen egyet kell értenem vele! Sokszor bármennyire is szép külsőleg egy nő, egyszerűen szürke marad, mert nincs tudatában annak, hogy Ő egy csodálatos, egyedi és utánozhatatlan Nő! Megtanultam már én is, hogy nem attól vagyok igazán nőies, mert a legjobb, legvékonyabb formámban vagyok, sőt! Leginkább akkor kezdtem el megélni a feminin énemet, amikor híztam 10 kilót. Imádtam, hogy van derekam, husibb a fenekem. Ahogy szeretni kezdtem magam a visszajelzések is sokkal pozitívabban lettek. Minden belőlünk indul ki, belülről.

Sokan bármit megtennének azért, hogy elérjék a vágyott ideált/ testképet. Te közéjük tartozol?

Régen teljes mértékben ilyen voltam, igen. A testemet totálisan kihasználtam és minden határt átléptem, annak érdekében, hogy egy elképzelt testideált megvalósítsaknem törődve az egészségemmel és a testi, lelki jólétemmel sem. A testem nagyon elfáradt ebben. Igaz, sokáig reagált is mindenre, de egy idő után már nem tudott. Ennek köszönhetően megtanultam, hogy az egészségem a legfontosabb és az, hogy én jól érezzem magam.

Ha - a tapasztalataid tükrében - üzenhetnél a 10 évvel ezelőtti énednek, mit tanácsolnál neki?

Azt üzenném magamnak, hogy kitartás, lesz ez még jó is...sőt...nagyon jó!