Az idei év rettenetesen nehéz Kassai Ilonának, hiszen március elején elvesztette volt férjét, Zana Józsefet. Azóta is nehezen bírja feldolgozni a történteket, hiszen hiába váltak el 34 éve, a barátságuk töretlen maradt.

„Nagyon nehéz beletörődni, hogy Józsi nincs többé. A váláskor Zoli fiunk 20 éves volt, de teljesen természetesen adódott, hogy jóban maradtunk, beszéltünk egymással, még akkor is, amikor ő újranősült és megint elvált, aztán új barátnője lett. Sőt a kedveseit is mind megismertem, összebarátkoztam velük, valahogy így volt természetes, hiába lett új feleség, született meg a kislánya, Zita, a családunk nemhogy szétesett, inkább bővült. Pici korától sokat vigyáztam Zitára is, kicsit a második anyja lettem" - kezdte mesélni a Blikknek a 92 éves színésznő.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

Így volt természetes, nálunk a szeretet mindig megmaradt. Ez az első születésnapom, hogy nem köszöntött fel Józsi"

- mondta Médike, hiszen a szakmában már csak így hívják, aki hozzátette, hogy a férje temetése nagyobb felhajtást érdemelt volna, de az akkor kezdődő járványhelyzet ezt nem engedte.

Az idős művésznőre természetesen egyetlen kisfia, a rapper, Ganxsta Zolee is rendkívül vigyázott ebben a nehéz időszakban.

„Két hónapig ki sem mozdultam az utcára. Zoli rám parancsolt, ha tudott, jött, ebédet hozott. A volt férjem exei is naponta rám néztek, bevásároltak, elhozták a gyógyszereimet a patikából. Szerencsére egészséges vagyok, mégis megviselt a bezártság, nem volt tennivaló, ettől úgy éreztem, hogy már nincs rám szükség. Végre eljött az ideje, hogy „szájkosárral" ugyan, de beinduljon a régi élet. Ha van munka, annak nagyon örülök"