csillagjegy vigyázz fájdalmas szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szakítás nem egy kellemes dolog, bármelyik oldalon is áll az ember. Vannak azonban olyan típusú emberek, akik különösen nehezen viselik a szétválást.

Bika

A bika nagyon konok természet, aki szereti, ha az ő irányítása alatt történnek a dolgok. Éppen ezért, ha arra kerül a sor, hogy vele szakítanak, akkor az képes a legrosszabbat kihozni belőle és olyan negatív tulajdonságira is fény derül majd, amit korábban el sem tudtál képzelni Csak óvatosan, megpróbál majd ártani neked.

Rák

Az egyik a csillagjegyek közül, akit a legjobban megvisel, ha szakítanak vele. Ilyenkor félő, hogy akkora fájdalom éri, hogy még kárt tesz magában. Fontos, hogy legyünk tapintatosak és óvatosan bánjunk a szavakkal a jelenlétében.

Forrás: Shutterstock

Mérleg

A mérleg az a típus, aki képtelen elfogadni, hogy valami véget ért. Nem tudja és nem is akarja elfogadni, ha szakítanak vele. Sokáig nemcsak magának, hanem a másiknak is bizonygatja, hogy hiba volt a szétválás. Minden lehetőséget megragad, hogy kapcsolatba lépjen a szakító féllel, még akkor is, ha ő már lezártnak tekinti a kapcsolatot.

Forrás: ragazze.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.