A szokás hatalma fogságban tart, és erősebb, mint gondolnád

Forrás: Shutterstock -
szokás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amikor felébredtél ma reggel, mi volt az első dolgod? Mit mondtál a gyermekednek vagy a párodnak, amikor kiléptél az ajtón? Salátát, vagy hamburgert ebédeltél? Amikor hazaértél, átvetted a futócipődet és elmentél sportolni, vagy töltöttél magadnak egy italt és leültél vacsorázni a tévé elé?

Nap, mint nap meghozott döntéseink többségükben megfontolt választásnak tűnnek, ám egyáltalán nem azok, csupán szokások. Bár az egyes szokások önmagukban jelentéktelennek tűnnek, idővel nagy hatást gyakorolnak az életünkre. Az, hogy mit eszük, mit mondunk a szeretteinknek esténként, hogy tartalékosodunk, vagy szórjuk a pénzt, hogy milyen gyakran sportolunk, hogy miként rendezzük a gondolatainkat és osztjuk be a munkánkat, mind-mind óriási hatással van az egészségünkre, termelékenységünkre, anyagi biztonságunkra és boldogságunkra.

"Az egész életünk, legalábbis amennyiben rendszeres keretek között zajlik pusztán szokásaink halmaza."

– William James

Az, hogy miként osztjuk be például a munkánkat, óriási hatással van az egészségünkre, termelékenységünkre, anyagi biztonságunkra és boldogságunkra Forrás: Shutterstock

A Duke Egyetem egyik kutatójának egyik 2006-os tanulmánya kimutatta, hogy hogy mindennapi tevékenységeink több mint 40 százaléka nem tényleges döntéseken, hanem szokásokon alapszik. A tudósok szerint a szokások azért jönnek létre, mert az agy folyamatosan keresi a módját, hogy miként tartalékosodhat. A szokások soha nem tűnik el teljesen, bele van kódolva az agyunk struktúrájába, ami rendkívül előnyös, mert szörnyű lenne, ha minden nyaralás után újra kéne tanulnunk autót vezetni. A gond csak az, hogy az agy nem tudja megkülönböztetni a jó és a rossz szokásainkat, így a rossz viselkedésmód is ott lapul a sötétben, a megfelelő jelre és jutalomra várva. Részben ez magyarázza, hogy miért ilyen nehéz rábírni magunkat a rendszeres testmozgásra vagy a változatos étrendre. Ha egyszer rutinná vált, hogy a futás helyett az ágyban filmezünk és nassolunk, a minta bekerül az agyunkba.

Hogy lehet megváltoztatni a szokásainkat?

Sajnos nincsenek konkrét lépések, amelyek mindenkinél garantáltan működnek. Egy szokást nem lehet örökre kitörölni, csak kicserélni lehet. Ha változtatni szeretnél egy szokásodon találnod kell egy új tevékenységet helyette. Ha a dohányzásról szeretnél leszokni, találj egy másik tevékenységet, amely képes kielégíteni azt a sóvárgást, mint a cigaretta. Ezután pedig keress egy támogató csoportot, amely segít hinni benne, hogy a változás lehetséges.


Forrás: Charles Duhig – A szokás hatalma

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.