Igazi csodazöldség a cékla: ne csak savanyúságként fogyaszd!

Forrás: Shutterstock -
cékla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tudtad, hogy a legtöbbször ecetesen, savanyúságként fogyasztott céklában mennyi értékes tápanyag rejlik, amelyre a szervezetünk szüksége va? Ez az édeskés, kissé földízű zöldség igazi egészség-nagykövet, nem hiába vált a sportolók népszerű eledelévé, hiszen állóképesség-fejlesztő tulajdonságokkal is rendelkezik. Érdemes nem csak savanyúságként megismerni. 

A WHO által végzett kísérlet korábban már rámutatott a céklából kinyert nitrátok szervezetre gyakorolt előnyös tulajdonságaira. A vizsgálatokból kiderült, hogy már egy pohár céklalé jelentősen csökkentette a vérnyomást, ráadásul minél magasabb volt az illető vérnyomása, annál látványosabb volt az eredmény. A brit Exeter Egyetemen is végeztek kutatásokat, ahol megállapították, hogy a cékla nitrátjai nemcsak vérnyomáscsökkentő hatásúak, hanem állóképesség-javító tulajdonságokkal is rendelkezik. A céklát azonban a legtöbben csak savanyúság formájában fogyasztják, pedig érdemes kipróbálni grillezve is, sültek mellé igazi ínyenc köret készíthető belőle.

Vizsgálatok szerint a cékla rubinpiros a demenciát is megelőzheti, kialakulását lassíthatja. A benne található nitrogén-monoxid ugyanis javítja a vér áramlását, ezáltal pedig segíti az agy működését. Magas folsavtartalma révén akár az Alzheimer-kór ellen is hatásos lehet.

Igazi csodazöldség a cékla Forrás: Shutterstock

A cékla szerteágazó gyógyhatását azonban nem csak nitrátjainak, hanem a benne található számos vitaminnak és ásványi anyagnak köszönheti. Rengeteg káliumot, kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, ként tartalmaz, valamint A-, B- és C-vitamint. A céklát a népi gyógyászat is kiváló vérképzőnek ismeri, noha vastartalma nem nagyobb, mint más növényeké. A vérre gyakorolt pozitív hatásait annak köszönheti, hogy a szervezet a céklából sokkal jobban tudja hasznosítani a benne található nyomelemeket.

A cékla élénk színét egy bizonyos betacianin nevű vegyületnek köszönheti, melyet rendkívül erős antioxidánsként tartanak számon, ami segíti a daganatos betegségek elleni védekezést és az azokból való felépülést. Az emésztésre is jótékony hatással van, támogatja a máj működését is, segíti a zsírok lebontását, ezért zsírégető hatása is van. Ha sárgarépával és uborkával fogyasszuk, még inkább segít a zsírt lebontani. Már 10 deka gramm cékla fedezi a napi ajánlott rostfogyasztás 10 százalékát, a rostok pedig közismerten elengedhetetlen részei az egészséges táplálkozásnak.

A cékla C-vitaminban gazdag, ezáltal segíti a bőr regenerációját, napi egy pohár céklalé már hatásos a különböző bőrfoltok ellen.

Azt tehát leszögezhetjük, hogy érdemes minél gyakrabban becsempészni a céklát az étrendünkben. Azonban ne lepődj meg és ne is aggódj, ha a fogyasztását követően furcsa jelenséget tapasztalsz, a lakosság 10-14 százalékánál ugyanis jelentkezhet rózsaszínűvé vált vizelet illetve széklet, ami teljesen normális jelenségnek számít.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.