A Vöröskereszt szerint a természeti katasztrófákat a klímaváltozás okozza

Forrás: Getty Images/Thecrimsonmonkey -
Vöröskereszt klimaváltozás természeti katasztrófa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A természeti katasztrófák többségét a klímaváltozás és a szélsőséges időjárás okozta az utóbbi tíz évben a vöröskereszt kedden Genfben nyilvánosságra hozott tanulmánya szerint.

Az árvizek, a viharok és a hőhullámok ötből négy esetben a klímaválság következményeire vezethetők vissza - hívta fel a figyelmet a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC). A humanitárius szervezet becslése szerint 2010 óta több mint 410 ezer ember halálát okozták természeti katasztrófák, és mintegy 1,7 milliárd ember vesztette el otthonát, állatait, termőföldjét vagy megélhetését ezen csapások miatt - írja az MTI.

Forrás: Getty Images/Thecrimsonmonkey

Az 1990-es évek óta csaknem 35 százalékkal emelkedett minden évtizedben az időjárással összefüggő természeti katasztrófák száma - mutatott rá a vöröskereszt a jelentésben, kiemelve, hogy a kutatások azt mutatják, a nemzetközi közösség nem védi meg ezektől a legkiszolgáltatottabb csoportokat, pedig ez elsődleges felelőssége lenne. Azok az országok, amelyeket a leginkább sújtják a természeti katasztrófák, nem kapnak elegendő részesedést azokból a pénzügyi alapokból, amelyeket a klímaváltozás ellensúlyozására fordít a világ - húzták alá.

A vöröskereszt adatai szerint Szomáliát fenyegetik leginkább az éghajlatváltozás káros következményei: aszályok, árvizek, trópusi viharok, illetve éghajlathoz köthető betegségek formájában. Ugyanakkor nem Szomália részesül a legtöbb forrásból, amelyet a klímaváltozás elhárítására lehetne fordítani, a részesülők globális listáján az afrikai ország csak a 71. helyen szerepel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.