Hosszú időn keresztül magányosan, pár nélkül töltötte a Valentin-napot Bereczki Zoltán, de ez két évvel ezelőtt megváltozott, mióta szerelmével, Bata Évivel egy párt alkotnak. A színész azóta boldogabb, mint valaha. 

A népszerű színész, Bereczki Zoltán azok közé az emberek közé tartozik, akik szeretik megünnepelni a szerelmesek napját február 14-én. Idén több dologgal is kedveskedik majd párjának, Évinek.

"A szerelmem imádja a virágokat, ezért idén is meglepem egy hatalmas csokorral. Saját magam készítem majd el a romantikus vacsorát, utána pedig tartunk egy borozgatós, beszélgetős, csak egymásra figyelős estét" - mesélte a Best magazinnak Zoli.

A színész számára az idei Valentin-nap kicsit másról is fog szólni, mint a korábbi években, ugyanis privát online koncertet ad szerelmes pároknak.

"A koncertszervező cégtől érkezett a felkérés, és megtetszett az ötlet. A pandémia alatt nem sokat szerepeltem. Talán egyetlen alkalommal, tavasszal, amikor énekeltem, és megmutattam a közönségnek néhány készülő dalt. Most azonban szerelmes pároknak énekelek majd. Hatvanhét dalt írtam össze, amiknek nyilvánvalóan a szerelem volt a témája. Izgalmas lesz közvetlenül ezekkel a párokkal találkozni, beszélgetni velük, és természetesen énekelni nekik" - mondta a színész.

Zoli nem sokat szerepelt mostanában az online térnek, amelynek meg volt az oka.

"Nem akarok minden áron jelen lenni az emberek életében. A színházban vagy koncerten érezzük a közönség energiáját, amelyik az egyik nap ilyen, a másik nap meg olyan. Ez egy oda-vissza hatás, ami számomra elengedhetetlen. Online ez hiányzik, ezért inkább nem erőltetem a virtuális fellépéseket. A lányomnak volt online szülői értekezlete, az érdekes volt, de én így szerepelni nem szerettem volna" - zárta rövidre.