Lehet-e találni a drogériákban hatásos kozmetikumot? Dr. Tamási Béla bőrgyógyász válaszolt, erre és még sok más kérdésre

bőrprobléma magazin arcápolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A bőrproblémákkal küzdők minden tanácsot, trükköt, praktikát igyekszenek kipróbálni és bevetni azért, hogy szép és egészséges legyen az arcbőrük. Eközben pedig sokszor vétenek hibákat, és előfordul, hogy emiatt siklik félre a bőrápolás, ezért nem sikerül elérni azt, amit szeretnének. Dr. Tamási Béla bőrgyógyásznak mondhatni szívügye, hogy segítsen a helyes bőrápolás kialakításában, vele beszélgettünk arról, mik a leggyakoribb hibák, amiket elkövetünk, hogyan találhatunk számunkra megfelelő kozmetikumot, de az alap bőrápolási rutin kialakítására is adott tanácsot.

Mik azok a hibák, amiket a leggyakrabban követünk el, amikor otthon próbáljuk kezelni a bőrproblémánkat?

A szappan és a tusfürdő erős zsíroldó hatású, könnyen túl tudják szárítani a bőrt Forrás: Shutterstock

A drogériákban férhetünk hozzá a leggyorsabban és legegyszerűbben a kozmetikai termékekhez, de lehet-e köztük olyat találni, ami hatásos?


A pattanásosság kezelésére sokszor tanácsolják az arc napoztatását. Ez tényleg hatásos, vagy inkább óvakodjunk a napfénytől?

Az UV-sugárzásnak van gyulladáscsökkentő hatása, azonban öregítheti a bőrt, és általában nem ettől javul egy bőrprobléma Forrás: Shutterstock


Aki aknékkal küzd, az reménykedik, hogy meg lehet találni az ezt kiváltó okot, és annak kezelésével megszűnhet a problémája. Lehetséges ez?


Mennyi ideig kell fenntartani a kezelést?

Dr. Tamási Béla Forrás: Dr. Tamási Béla

Hogyan lehet jól felépíteni a bőrápolási rutint? Mit kell alapvetően tartalmaznia?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.