Az énekes nem titkolja, hogy évekkel ezelőtt ő maga is szereplője volt egy szerelmi háromszögnek. Gergő évek óta cipeli a vállán ennek a terhét, de most úgy érzi, hogy sikerült kiírnia magából az egykor megélt fájdalmakat.

Gyakran nem is gondolunk bele, de egy megcsalás sokkal többről szól, mint egy félrelépés, és a hűtlenség nem csak annak okoz óriási fájdalmakat, akit elárultak, hanem annak is, aki nem tudott nemet mondani a csábításnak. Sőt, az esetek nagyrészében a harmadik fél is hatalmas érzelmi kiszolgáltatottságnak van kitéve.

Rácz Gergő dalaival a hűtlenség minden szegmensét igyekszik bemutatni. Legújabb szerzeménye a „Titkod nem leszek" című dal a harmadik fél érzéseire világít rá.

 A szöveg és a klip arról mesél, hogy mit érez az a nő, aki pontosan tudja, hogy csak második lehet annak a férfinak az életében, akibe végzetesen beleszeretett. Mit tesz az akár évekig is titokban megbújó fél, amikor már az érzések és nem a vágyak irányítják?

A hűtlenség a zenész életében is meghatározó negatív élmény. Gergő sosem titkolta, hogy dalai saját élményeiből táplálkoznak, ezzel nyíltan vállalja, hogy ezalól a bűn alól ő sem kivétel.

Rácz GergőForrás: RG Foto

- Sosem rejtettem véka alá, hogy a szövegeim a saját élményeimet dolgozzák fel. Éveken át nem tudtam megemészteni a megcsalással járó fájdalmakat. Pontosabban azt, hogy fájdalmat okoztam valakinek, akit szeretek. Mi mindannyian csak szeretni akarunk, a boldogságot keressük, de olykor előfordul, hogy ezeket az érzéseket hajszolva rosszul döntünk, és magunkkal együtt másokat is szenvedésre ítélünk. Korábban én is azt hittem, mint a legtöbb ember, hogy velem ilyen soha nem fordulhat elő, de az élet gyakran olyan próbatételeket görget elénk, amikbe beletörik a bicskánk. Emberek vagyunk, akik gyakran esnek abba a hibába, hogy elhisszük magunkról, hogy mi majd másként, jobban csináljuk, és végül ugyanúgy elbukunk. Amikor szerelmesek leszünk, nem akarunk bántani senkit, csak szeretni akarjuk az embert, aki talán éppen az elérhetetlensége miatt vonz bennünket – kezdte Gergő a Life.hu-nak.

A zenész elárulta, hogy a dalszövegek írása terápiaként hatott a lelkére, de minden egyes sorba belefacsarodott a szíve.

Rácz Gergő és Orsovai ReniRG Foto

Most úgy érzem, hogy kiírtam magamból azokat az érzéseket, amiket már évek óta cipeltem a lelkemben. Bevallom, hogy még a „Titkod nem leszek" írása közben is egy-egy sorba belesajdult a szívem, újra átéltem az akkori szörnyű érzéseket. Ez tényleg egy olyan dolog, ami mindenkinek ugyanúgy fáj, és úgy gondolom, hogy most azzal, hogy megpróbáltam megmutatni a harmadik fél aspektusát sokaknak dobtam mentőmellényt. Hiszen vannak olyan nők, akik évek óta így élik az életüket, titokban várnak a szerelmükre mert úgy érzik, hogy mással nem lehetnek boldogok. Emellett az is a célom volt, hogy a megcsalt felek is észrevegyék azt, hogy ami történik, az nem ellenük van és nem csak nekik okoz sebeket – tette hozzá Gergő, aki ma egy boldog és kiegyensúlyozott házasságban él.

-Az én történetem arra is tökéletes példa, hogy helyre lehet hozni az életet még egy félrelépés után is. Megtaláltam a harmóniát és a szerelmet, ki merem jelenteni, hogy most vagyok az életem legboldogabb szakaszában. Mindenkit arra biztatok, hogy amíg szeretik egymást a párjával, addig érdemes küzdeni a kapcsolatért.

Gergő nem csak a magánéletében mondhatja magát szerencsésnek, hanem a szakmájában is, mára a Youtube-on több mint 100.000 követője van.

Rácz GergőForrás: RG Foto

-Engem a rajongók motiválnak. Nagyon megható látni, hogy TikTokon hányan éneklik velem a dalaimat, és hogy milyen aktívan kommunikálnak velem az online felületeimen. A koncertek már nekem is nagyon hiányoznak, de ez az időszak tökéletes arra, hogy nagyobb hangsúlyt fektessek az online jelenlétre – tette hozzá az énekes.