A párok nagy része egyáltalán nem él szexuális életet

tabu házasság párkapcsolat válás magazin mediátor Gönczi Dorka krízis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dorka az a párkapcsolati mediátor, aki tabuk nélkül beszél a párok között kialakuló krízisekről, a szex hiányának következményeiről, vágyakról, és a bántalmazó kapcsolatok veszélyességéről.

„Miért nem érti, hogy mi a vágyam? Miért nem figyel rám? Sehogy nem akarja meghallani, amit karattyolok 14 éve! Öt éve nem nyúlt hozzám..."

Gönczi Dorka válási és párkapcsolati mediátor szerint a pandémiás időszaknak nem csak negatív hatása volt: számos mérgező kapcsolatnak vetett véget.

-Egészen megdöbbentő variabilitással érkeznek megkeresések, korosztálytól függetlenül. A leggyakoribb ok az, hogy „betelt a pohár, nem bírom, elegem van."

Egymásra mutogatnak, hogy valamiért nem hallják meg egymás üzeneteit, éveken keresztül is élnek úgy egymás mellett, hogy magukban érlelik, gondozzák és aztán dédelgetik azt a sérelemhalmot, amelynek a tetején tulajdonképpen ott kuporognak sértetten, magányosan arra várva:

egyszer csak a párjuk megmenti, meghallja segélykiáltásait. Reménykednek. A megkeresések másik oka az érzelem kimutatásának, az igények ismeretének a hiánya, az érzelmi eltávolodás és az abból fakadó szexuális távolságtartás – kezdte Dorka a Life.hu-nak.

Gönczi Dorka Forrás: -- Barcsik Géza

A szakember arról is beszélt, hogy az esetek túlnyomó részében a nők vagy a férfiak látják be hamarabb, hogy segítségre van szükségük a kapcsolatuk rendbe tételéhez?

-Nincs igazán nagy különbség az első lépést kezdeményező fél tekintetében. Inkább az elkeseredettebb vagy elszántabb lép előbb.

Fontosabb azonban, hogy amikor már benne vannak a velünk közös párbeszédben, akkor a leghitetlenebb, leginkább távolságtartó, legszkeptikusabb félből lesz általában a „hívő". Ő az, aki az elején úgy indít, hogy tulajdonképpen két mondatban összefoglalható a probléma, de valójában órákat maradna még beszélni, mesélni a romokban heverő kapcsolatáról.

Megkapja azt a figyelmet és lehetőséget, ahol végre elmondhatja bátrabban azt, ami benne van az elmúlt évek darálójából. A beszélgetés végére általában mindig kiderül, hogy van ott a mélyben valami nagyon ki nem beszélt, meg nem rágott és emésztett dolog, amit évek óta hurcolnak magukkal.

Dorka arra is kitért, hogy munkája során elsősorban nem a kapcsolatok, hanem a felek mentális egészségének a megmentése a legfontosabb.

-Megmentjük a feleket egymástól, vagy egymásért? Merthogy mindkettő lehet eredmény. Az is, hogy ha két ember el tud úgy válni egymástól az élete hátralévő részében, hogy adnak még egymásnak és maguknak is lehetőséget egy másik kapcsolatban kiteljesedni, és persze az is siker, ahol megtalálják azon kapcsolódási pontokat, közös metszeteket, amelyek rendszerezésével felépíthető egy jól belátható közös, célokkal teli, tervezhető jövőkép. Az érzelmi eltávolodás részben így orvosolható,

de persze pokoli kemény munkára van szükség mindkét fél részéről ebben. Tapasztalataim azt mutatják, hogy amikor egy megrekedt kapcsolat alapkövét közösen megtaláljuk a párral és kiássuk újra, leporoljuk, majd frissen szántott talajra elhelyezzük, akkor arra már ráhordható egy csomó föld, amit aztán be lehet vetni fűmaggal, a tervek, az érzelmek és a vágyak fűmagjaival. Ezzel indulhat el a pár közös kapcsolati kertjének közös gondozása. Mindenkit bátorítok, hogy legyen saját kapcsolatkertjének Bálint gazdája -magyarázta a mediátor.

kép: illusztráció Forrás: Shutterstock

Az elmúlt egy évben a pandémia mindenre rátette a kezét, természetesen a párkapcsolatokra is. A hirtelen jött összezártság hatására voltak, akik újra egymásba szerettek, mások rájöttek, hogy képtelenek rá, hogy együtt folytassák tovább az életüket.

-Szerintem a covid egy Janus arcú isten, saját törvényekkel. Egyszerre harcol bennem, hogy a vírushelyzet mennyi mindent segített az elmúlt egy évben felszínre hozni az emberek magánéletében, miközben mennyire aljas tényező, hisz működő dolgokat is gátlás nélkül felszántott.

Mediátorként érthető módon sokkal több szétválással találkoztam, mint fogantatással, de azért sok covid-bébi is fogant.

Nem kenném a vírusra azt, hogy a családi egységek falán repedések keletkeztek, a válások, szakítások időszaka továbbra is a tél, aminek a végén az emberek nemcsak a fogyókúrát és a méregtelenítést szokták elkezdeni.

A merészebbek, önazonosabbak vállalják, hogy a méregtelenítés egyik része az is, hogyha a mérgező anyagok mellett a számukra mérgező embereket, helyzeteket is kiszűrik az életükből. A természet ebben is örök körforgást produkál: miközben válások tömegével találkozunk, közben mégis születnek gyerekek, történnek esküvők és temetések. Hiszek abban, hogy ez a körforgás is szükséges,

mert ez azt is jelenti, hogy az emberekben a változtatás iránti vágy töretlen, a természet pedig amúgy is a legfelsőbb HR vezető. -Tette hozzá Gönczi Dorka, aki arról is beszámolt, hogy jelenleg melyik az a korosztály, amelynek tagjai a leggyakrabban kérnek segítséget.

kép: illusztráció Forrás: Shutterstock

-Akikkel mi találkozunk, jószerivel az 1970 és 1979 között született, úgynevezett Ratkó-gyerekek gyermekei, talán nem véletlenül. Ez a generáció sok tekintetben átmeneti, így a párkapcsolati mintáik tekintetében. Bizonyos értelemben ez az egyik legtöbbet látott generáció.

Ezért is van az, hogy állandóan küszködnek azzal, hogy láttak egy mintát (első kapcsolat, holtig tartó házasság) a saját szüleik családi modellje tekintetében, ugyanakkor feszülnek attól is, hogy ők ezzel nem biztos, hogy tudnak azonosulni.

Ez a kognitív disszonancia adja meg bennük azt az állandó dilemmát,

hogy sokszor szakítanak és jönnek újra össze, saját történelmüket ismétlik egy darabig, de a végén válnak. Meg kell érniük ebben a döntésükben, idő kell ehhez.

A válási és párkapcsolati mediátorhoz gyakran fordulnak olyan párok, akik a megromlott szexuális életük miatt kérnek tanácsot. Vajon ha kihűlt a hitvesi ágy, még fenntartható a kapcsolat?

"A válások, szakítások időszaka továbbra is a tél, aminek a végén az emberek nemcsak a fogyókúrát és a méregtelenítést szokták elkezdeni." Forrás: Gönczi Dorka

-Nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy a nem működő szexualitás jelentheti egy kapcsolat végét.

Nem egy pár - akik őszintén és „holtodiglan-holtomiglan" szeretik egymást, együtt terveztek, együtt utaztak, közösen nevelték a közös gyermeküket, de fizikailag nem igényelték egymás társaságát nem igényelték szexuálisan és így tulajdonképpen - azt az irányt választotta, amelyben a célok az értékrend a közös anyagiak tökéletesen azonosak, de a szexualitást kihagyták a közös életükből. Sőt olyannyira, hogy e nélkül élik. Én manapság már semmin nem csodálkozom...Lehetséges így is boldognak lenni - mondta a szakember.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.