Hamarosan felfedheti az ufók létezését az amerikai kormány

Pentagon ufó földönkívüli
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Pentagon repüléstechnológiai programjának volt vezetője szerint az amerikai kormány már nem sokáig fogja titkolni az ufók létezését, és hamarosan előállnak az igazsággal.

Luis Elizondo a Pentagon repüléstechnológiai programjának volt vezetője úgy véli, az amerikai kormány rendkívüli bejelentést tesz hamarosan. Olyan dokumentumokat tehetnek közzé, amelyek bebizonyítják az ufók létezését – mondta el a New York Postnak adott interjújában.

Bár Elizondo szerint lehetséges, hogy csak „beetetésről" van szó, és majd optikai csalódással vagy hőlégballonokkal magyarázzák a furcsa jelenségeket.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A férfi egyébként már évek óta arról beszél, hogy hamarosan eljön az igazság pillanata, és kiderül a titok a földönkívüliekről. Ugyanis azt gondolja, a kormány már nem tudja többé eltitkolni a különös, jelenségeket, hiszen ma már bárki készíthet róluk felvételeket egy telefonnal. Így kénytelenek beismerni, hogy az ufók már jártak a bolygónkon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.