Cressida Bonas két évig járt Harryvel, de mégsem lett belőle hercegné, amit egyáltalán nem bán. Sőt, éppen a párja családja miatt ért véget a kapcsolatuk.

Harry és Cressida még 2012-ben jöttek össze, Eugénia hercegnő mutatta be őket egymásnak. A pár két évet volt együtt, így ez idő alatt volt ideje a királyi családdal is megismerkednie a lánynak, és megtapasztalni, mivel is jár, ha az ember párja egy herceg.

Harry herceg és Cressida Bonas két évig voltak együtt.Forrás: NORTHFOTO

Éppen ezért is ért véget a kapcsolatuk, a fiatal színésznő ugyanis nem bírta az ezzel járó nyomást, és úgy döntött, inkább szakít, és követi az álmait – írta az Express.

Cressida ugyanis színésznőként szeretne befutni, ám sajnos minden igyekezete ellenére, mind a ma napig csak Harry exeként emlegetik. Egyelőre nem jött el számára a nagy áttörés. Bevallotta, nagyon elege van már abból, hogy csupán erről híres, és szeretné, ha a tehetsége miatt ismerné a nevét a világ. Jelenleg egy szintén Harry nevű férfihoz készül hozzámenni, aki brókerként dolgozik.