Komoly hullámvölgyeken vannak túl és még most is van bizonytalanság a kapcsolatukban - mondta el  Csobot Adél és Istenes Bence. Ennek ellenére mindketten bíznak benne, hogy együtt maradnak.

„A nyolc év alatt megtanultuk, hogy annyira érezzük és értjük egymást. Azt is érezzük, mikor távolodunk, most vagyunk a legtávolabb egymástól. Mintha máshol lennénk. Nagyon sokat kell tanítanunk egymásnak" – nyilatkozta Bence, Adél pedig arról beszélt, nem volt teljesen biztos abban, hogy sosem fog előfordulni, hogy másnál keresik a boldogságot, sőt, volt olyan időszak, amikor kérdéses volt, kitartanak-e egymás mellett

"Lesznek testi és lelki kilengések, de remélem, leszünk annyira észnél, hogy mikor oda jutunk, azt mondjuk: menjünk tovább együtt" – vallotta a Hot!-nak, amelyben az is olvasható, hogy esküvőt szeretnének. 

Forrás: Instagram/benistenes

A pár egyébként nem először beszél arról, hogy egybekelnek, hónapokkal ezelőtt így nyilatkoztak„Esküvőpártiak vagyunk, szeretnénk esküvőt, de nem sztereotípiák szerint éljük az életünket. Fontos a házasság, de majd ha jön, jön. Ebből a szempontból nincs bennünk görcs: ha akarjuk, majd összeházasodunk."