Ezek a legtöbbet érő, vadon élő állatok Magyarországon – Ha bántod őket, milliós bírság is járhat

állatok bírság magazin veszélyeztetett érték vadon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az emberi civilizáció térnyerésével sajnos komoly károkat szenvedtek a természetes élőhelyek, és ezzel együtt a Kárpát-medencében évmilliók óta jelen lévő élőlények is megfogyatkoztak. Lássunk néhány olyan állatot, mely hazánkban fokozottan védett és eszmei értéke akár 1 millió Ft is lehet!

Egy állatfaj kihalásához több ok is vezethet. Természeti értékeink kincsek, melyek, ha egyszer megsérülnek, általában a kár helyrehozhatatlan. Az állat- és növényfajok kipusztulása olyan tragédia, mely örökre szegényebbé teszi a világot. Éppen ezért fontos, hogy ezekre az értékekre addig vigyázzunk, amíg még lehet.

Nem minden esetben működik azonban a lelkiismeret elegendő visszatartó erőként,ezért törvényi szabályozás is szükséges, mely súlyos bírságokkal igyekszik óvni a veszélyeztetett fajokat. A Hawaii-szigeteken például azért bírságoltak meg egy turistát, mert megérintett egy védett barátfókát.

A védett állatok értéke Magyarországon

1974-től Magyarországon is eszmei értéket rendelnek a védett élőlényekhez. A fokozott védelem alatt álló állatok károsításáért, kínzásáért, elpusztításáért, élőhelyeik megzavarásáért a törvényben meghatározott más büntetés - mint pédául az állatkínzás esetén börtön - mellett az eszmei érték összegéig terjedő bírság is járhat.

A fokozottan védett állatok 100, 250, 500 ezer, illetve 1 millió forintos eszmei értékkel rendelkeznek. 500 ezer forintra 39 fajt, 1 millió forintra pedig 14 fajt soroltak be. Kissé meglepő módon azonban az olyan ritka, de nagy érdeklődésre számot tartó állatok, mint a barna medve vagy a farkas, 250 ezer forint eszmei értéket kaptak, így még a top 50 legértékesebb faj közé se fértek be.

Mutatunk néhányat a legmagasabb eszmei értékkel rendelkező magyarországi állatok közül, melyeket sokan nem is ismernek, és élőben a vadonban pedig még kevesebben találkoznak velük.

Túzok

A túzok a magyar fauna emblematikus állata. A dévaványai rezervátum és a Hortobágy 1 millió forintot érő eszmei értékű kincse. Kisebb rokona, a reznek 500 ezer forintot ér, és a túlzott vadászat miatt szintén ritka.

Túzok Forrás: Shutterstock

Parlagi vipera

A parlagi vipera alfaja, a rákosi vipera kizárólag Magyarországon fordul elő. Harapása fájdalmas, ám nem halálos. Nagyjából 500 példánya maradt, melyek mindegyike 1 millió forintot ér.

Parlagi vipera Forrás: Shutterstock

Rétisas és parlagi sas

1-1 millió forintra büntetnek a rétisas és a parlagi sas megzavarásáért is. Az óriási rétisasok akár 4-6 kilósak is lehetnek 240 centiméteres szárnyfesztávolsággal, de ettől parlagi rokonaik sem sokkal maradnak el.

Rétisas Forrás: Shutterstock

Szöcskeegér

Az egerekről a legtöbbeknek a szapora, kiirthatatlan rágcsálók jutnak eszébe. A szerény, éjszakai életmódot folytató, téli álmot alvó csíkos szöcskeegér azonban nagyon ritka, így az 1 millió forintos kategóriába került.

Szöcskeegér Forrás: bnpi.hu/Sramkó Gábor

Kígyászölyv, békászó sas és a kerecsensólyom

Az impozáns, ám a sasoknál kisebb ragadozómadarak közül 1 millió forint az eszmei értéke a hüllőkkel táplálkozó kígyászölyvnek, hegyeken fészkelő békászó sasnak és a magyar vallási kultúrában fontos kerecsensólyomnak.

Kígyászölyv Forrás: Shutterstock

Földikutya

Az 1 millió forintot érő nyugati földikutya furcsácska lény, melyet föld alatti életmódja miatt csak kevesen pillanthatnak meg. A patkányméretű rágcsáló a fejével ás, és a mélyszántás miatt került komoly veszélybe.

Földikutya Forrás: Shutterstock

Vonuló kis lilik és a vörösnyakú lúd

A lúdalakúak legértékesebb fajai a vonuló kis lilik és a tarka vörösnyakú lúd, melyek 1-1 millió forintot érnek, míg a Magyarországra északról ritkán érkező kékcsőrű réce eszmei értéke 500 ezer forint.

Vörösnyakú lúd Forrás: Shutterstock

Hiúz

Az Aggteleki Nemzeti Parkban a kivételesen szerencsések találkozhatnak a rejtőzködő életmódot folytató hiúzokkal. Az 500 ezer forint eszmei értékű nagymacskák akár egy őzet is képesek elejteni, ám alig 10 példány él itt közülük.

Hiúz Forrás: Shutterstock

Csíkosfejű nádiposzáta

Az aprócska madarak közül kiemelkedő értéket képvisel az 1 millió forintra tartott csíkosfejű nádiposzáta, mely alig 10-14 gramm. Jóval nagyobb nála az élénkkék, 500 ezer forintot érő, krákogó hangú szalakóta és a tarka, trillázó kövirigó.

Csíkosfejű nádiposzáta Forrás: Shutterstock

A zöldestarka tollú batla és a hófehér kanalasgém

Az íbiszfélék mindkét faja 500-500 ezer forint értékű. A zöldestarka tollú batla és a csőréről jól felismerhető, hófehér kanalasgém is tavasztól-őszig a mocsárvidékeken fordul elő.

Hófehér kanalasgém Forrás: Shutterstock

Széki lile és a vékonycsőrű póling

Az 1 milliós kategóriába tartozik a sekély sós vízben, vagy mocsarakban élelem után kutató széki lile és a vékonycsőrű póling utolsó 50 példánya. Mindkét faj vándormadár, csak ideiglenesen tartózkodik Magyarországon.

Széki lile Forrás: Shutterstock

Fontos, hogy mi is odafigyeljünk ezekre az állatokra, hogy minél tovább fennmaradhassanak:

Védd a természetes élőhelyeket! A favágás, olaj- és földgázkitermelés, túlhalászás és ingatlanfejlesztés mind-mind tönkreteszi a vadállatok élőhelyét. Tanuld meg, hogy a saját közvetlen környezetedben melyek a veszélyeztetett fajok, és világosíts fel másokat is arról, mennyire érdekesek és fontosak számunkra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.