Hajdú Péter tudja, hol hibázott: újszülött kisfiával másképp akarja csinálni

esküvő apaság Hajdú Péter újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajdú Péter ismét apa lett: menyasszonya, Eszter a múlt hét hétfőn adott életet első közös gyermeküknek, Dominiknak. 

A műsorvezető és párja nagyon várta a kicsi érkezését, aki 51 centiméterrel és 3360 grammal jött a világra.

Hajdú Péter és menyasszonya, Eszter Instagram

Hajdú a Borsnak vallott érzéseiről: „Csodálatos érzés megfogni a kisfiamat! Bent voltam náluk az első két napban és egy családként köszönthettük a kicsit"- mesélte a lapnak, és arról is beszélt, milyen változások állnak be a baba születése miatt az életébe.

Elmondta, hogy sokkal több időt szeretne Dominikkal tölteni, mint annak idején két nagyobb gyermekével, akiknek születése után inkább a karrierjére fektette a hangsúlyt, ezért sokkal kevesebbet volt velük, mint szeretett volna. Ám tanult a hibájából, ezért átalakítja hétköznapjait, s a feleségével megbeszéltek szerint minden este hazaér majd a fürdetésre. Úgy gondolja, az évek múlásával megváltoznak a prioritások, mostanra rájött, hogy számára a család a legfontosabb:

„Szeretném a kis Dominiknál nem elkövetni azokat a hibákat, amiket Noncsinál és Dávidnál. Sokszor későn értem haza és volt, hogy a munkám és a karrierem miatt nem lehettem velük. A kisfiamnál ezt nem fogom még egyszer engedni. Most értem meg azt, amikor édesapám 47 évesen azt mondogatta, hogy „Hú de jó lenne ott lenni a gyerekem esküvőjén". 46 éves vagyok és a kis csöppségnél ugyanezt érzem. Szeretnék ott lenni Dominik esküvőjén! Azt gondolom, nincs különbség gyerekszületés és gyerekszületés között. Az egyetlen, ami megváltozik az emberben kisgyermekről-kisgyermekre, az a szülői tudat. Az idősebbeknél még lazán neveltem őket... Már félreértés ne essék, most is laza vagyok, de egyre többet gondolkodom azon, hogy hú de jó lenne, tényleg ott lenni az esküvőjén, amikor a kisfiam kimondja az „igen"-t".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.