Nagyon kemény időszakon van túl Széphalmi Juliska: hivatalosan is kimondták a válást volt férjével, Sánta Lacival, valamint sérülése miatt egy időre kiesett a munkából.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Survivor döntőseként is megismert táncos-színésznőnek egy nyári próbán szakadt el a térdszalagja, ezért kellett még az ősszel megműteni. Az orvosok azt mondták, hogy a teljes gyógyulás akár egy évig is eltarthat.

Kezdetben Juliska gyógytornázott, majd futni kezdett, a műtét után fél évvel pedig a lelkét és a testét is a jógával próbálja gyógyítani. Ha ez pedig nem lenne elég, nemrég hivatalosan is kimondták a válást volt férjével, Sánta Lacival.

Széphalmi JuliskaForrás: Instagram

"Fizikálisan és lelkileg is gyógyulnom kellett. A kényszerpihenő lehetőséget adott arra, hogy egy kicsit magammal legyen, gondolkodhassak. A magánéletemet tekintve még mindig a gyógyulásnál tartok. A válás megviselt. Gyakorlatilag csak néhány hete mondták ki a válást" - árulta el a Blikknek.