Gyerekkorában járt utoljára Hajdúszoboszlón Czippán Anett. A város, ahova a TV2 műsorvezetője gyermekeivel együtt érkezett kikapcsolódni, rengeteg újdonságot tartogatott számára. A Trendmánia című műsor házigazdája arról mesélt a Life.hu-nak, hogy miért érdemes szerinte ellátogatni a fürdővárosba és melyek azok a kihagyhatatlan programok, amelyek örömet okoznak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Hajdúszoboszló nem csak az Alföld legismertebb fürdővárosa, hanem nemzetközileg is elismert egészségturisztikai üdülőhely. Jelentősége országos viszonylatban is kiemelkedő: a vendégéjszakák számának belföldi rangsorában az első három helyezett között találjuk a települést. Hajdúszoboszló fő turisztikai attrakciója Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, amit változatos szálláshely- és egész éves programkínálata tesz teljessé a településre látogatók számára. A felüdülőhely szlogenje: Érezd jól magad! – ezt a mottót, mindenki magáénak érezheti, aki ellátogat Hajdúszoboszlóra, mint most Czippán Anett, aki valóban tartalmas napokat töltött a városban és testileg-lelkileg feltöltődve tért haza.
„Azt tapasztalom a baráti körömben, hogy a koronavírus okozta lezárások miatt egyre többen kezdték el felfedezni hazánk csodás nyaraló- és kirándulóhelyeit, sok ismerős család választja Magyarország különböző tájait utazásaik célpontjául. Mi sem tettünk másképp. Hajdúszoboszló mellett döntöttünk, ami annyira megtetszett nekünk, hogy a gyerekek a nyaralás végén már azt kérdezgették, hogy 'Mikor jövünk vissza?'" - mesélte Anett, aki azt is elmondta, milyen programokon vettek részt.

„Rengeteg program és látnivaló várja a vendégeket Hajdúszoboszlón. Először a Fejedelmi Kincstárba, aztán a Retro Múzeumba látogattunk el. Mindkettő nagyon érdekes volt, utóbbi időutazása mindannyiunkat magával ragadott" - tette hozzá a műsorvezető, aki két fiával a gokartozást sem hagyta ki. „Olivér szeret gokartozni, emiatt ez a program sem maradhatott ki! Nagyon tetszett a szoboszlói pálya, a körülmények minden szempontból szuperek voltak, úgyhogy én is mentem velük egy kört!" - meséli.

És ha már Hajdúszoboszló, természetesen a város fő vonzereje, a fürdő sem maradhatott ki a programok közül.
„Természetesen a fürdőben töltöttük az időnk nagy részét. Hatalmas komplexum beltéri és kültéri medencékkel. Megmártóztunk szinte mindben, élményekből nem volt hiány. Szerintem itt mindenki megtalálja a számára megfelelőt, a picik és az idősebbek is ki tudnak kapcsolódni. Én a szabadtéri medencéket szeretem a legjobban, de a benti részt is kipróbáltuk" - idézte fel Anett. Nem csoda, hogy kevés volt számukra a két nap hiszen, 15 élménymedence közül lehet választani. Csónakázó-tó, Aquapark és vízicsúszda, valamint kalandcsúszdák is várják az extrémebb élményre vágyókat, de a kisebbek szórakozásáról is több élményelem gondoskodik a gyerekcsúszdák medencéjében.

Érdemes azoknak is ellátogatni, akik ízületi problémával küzdenek.„Egy masszőr mesélt nekem arról, milyen terápiákat lehet igénybe venni a fürdőben. Az ütemezett kezelések során sokat tehetnek az egészségükért azok, akiknek a mindennapjaiban nehézséget okoznak az ízületi bántalmak" - mondta el a műsorvezető, aki a kulturális programokat sem hagyta ki a nyaralása alatt.

„Ellátogattunk az Erdély Ízei Gasztrofesztiválra is, este pedig Keresztes Ildikó koncertjét néztük meg. Imádom a nyári szabadtéri programokat, ezeket sem hagytuk ki" - mesélte Anett és azt is megtudtuk, hogy milyen rendezvényekkel készül a város a nyári időszakra.

Ha több időt töltünk a térségben, érdemes kicsit kimozdulni a városból. A helyi Tourinform irodában lehetőség van idegenvezetéssel egybekötött debreceni városnéző túrákra jelentkezni, vagy jegyet vásárolni a hortobágyi Lovas Napokra vagy a Puszta programra, valamint aktív programként Tisza-tavi csónakázás és révi vadvízi evezés/rafting is választható a desztináció programjai közül.
A cikk a Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft. támogatásával készült. Látogasson el Hajdúszoboszlóra!