Metzker Viki feleség új klip új dal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alig mondta ki a boldogító igent a Fonogram-díjas DJ/producer, Metzker Viki, második nagy szerelmét, a zenét sem hanyagolja el. Június 24-én elindítja a siófoki Plázson bulisorozatát, Metzker Viki & Friends néven. Az apropóból a dögös lemezlovas KKevinnel közösen pedig elhozta a Balaton idei legzúzósabb klubjelképét "Plázs" címmel.

Festői látképpel, fülig érő, ragyogó mosollyal házasodott meg június 2-án Metzker Viki, aki idén nyáron végre teljes erőbedobással élhet másik szenvedélyének, a zenélésnek:

"A június számomra felhőtlenül boldog pillanatokkal indult, és a hátralévő része is legalább ennyire örömtelinek ígérkezik, hiszen rengeteg fellépésem van betervezve, és már nagyon vártam, hogy végre korlátozások nélkül, felszabadultan állhassak a lemezlejátszók mögé" – meséli Viki, aki hiánypótló szerepet tölt be a hazai elektronikus és popzene színterén. Az előadó slágereit mind a szakma mind a közönség csodálja: a "The Rhythm Of The Night" például Fonogram-díjas szerzemény lett, a Curtis-szel közös "Szívemen szárny" pedig platinastátuszt elérő, a több mint négy és fél milliós YouTube-nézettségével Viki egyik legnépszerűbb trackje lett. Itt Viki nemcsak producerként, hanem rapperként és énekesként is lehengerlő, akárcsak a Miss Mooddal közös aranylemezes "21-ben".

Metzker Viki, KKevin Forrás: Magneoton

Nem mehetünk el szó nélkül a sztár fellépései mellett sem, hiszen DJ-szettjeivel szinte az összes földrészt bejárta már Koreától kezdve Ibizán át Japánig, továbbá Ausztráliában és Amerikában is megfordult.

Viki nemzetközi színvonalú bangereit pedig maximálisan átélhetjük itthon, ugyanis június 24-től egészen augusztus 19-ig forrósítja az Aranypart legnagyobb szórakozóhelye, a Plázs homokos színpadát több kiemelt fellépővel együtt. Most pénteken a tehetséges KKevin lesz Viki vendége, akivel közösen létrehozták a Plázs idei himnuszát mély zongoraakkordokkal és csontig hatoló beatekkel.

"Nagyon szeretem KKevin munkáit, úgy érzem, jól összeillik az általunk képviselt két stílus. A "Plázs" felvétele során flottul ment minden, egy stúdiózás alatt elkészült, aminek szövegét KKevin írta, én pedig a zenei alapot álmodtam meg" – mondta Viki, aki azt is elárulta, hogy újdonsült férjével, Ferenczi Gáborral is egy színpadra lép majd az eseménysorozaton. A vérpezsdítő dal parádés, vízparti klippel debütál a Balaton partján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.