Így mulatott Zalatnay Cini a pesti éjszakában - fotó

Forrás: Fem3 -
buli Zalatnay Sarolta feldolgozás sláger új dal DR BRS Várlak még
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fergeteges hangulatú estén mutatta be Zalatnay Cini és DR BRS új, közös dalát, a Várlak még 2022-es feldolgozását. A Gigi's Budapestben rengeteg híresség tette tiszteletét, és gratulált a fantasztikus produkcióhoz. Ott volt többek között Berki Mazsi, Fodor Zsóka, Kis Grófo, Laky Zsuzsi a lányaival, Marcellina, valamint Rábaközi Andrea, aki barátaival a születésnapját is megünnepelte.

"A régi slágereket a közönség nem felejti el: a Nem vagyok én apáca, a Tölcsért csinálok a kezemből, vagy a Várlak még című dalokat több ezren éneklik velem egy-egy fellépésen, így sikerben és dalokban szerencsére nincs hiány" - mondta Cini.

Forrás:

Úgy éreztem, hogy a régi nagy nótákat érdemes lenne kicsit felújítani, hogy egy másik generáció számára is érdekesek legyenek. Nagy segítségemre volt Kökény Attila, aki meghívott a klubjába énekelni, és ő mutatott be DR BRS-nek, akivel elkészítettük a Várlak még feldolgozását, és mindketten úgy éreztük, hogy ez egy nagyon jó út" – folytatta az énekesnő, aki egy hatalmas rózsaszín limuzinnal érkezett az eseményre.

Sokakat felháborított, hogy Berki Mazsi három hónappal férje halála után egy másik férfi oldalán jelent meg Zalatnay Sarolta és DR BRS közös dalának bemutatóján. Egy közeli ismerős tiszta vizet öntött a pohárba, és elmondta, milyen kapcsolatban áll egymással Mazsi és partnere.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.